A Tolvaj-patak völgyét, hasonlóan az ország más, pár száz méter magas részeihez, talán ma már nem fedi hótakaró.
Talán a hirtelen olvadás nem rombolta tovább az eddig is, ember és állat számára egyaránt életveszélyes felépítményeit az aszályban is víztől zúgó Sopron-hegységbeli patakmedernek. A hamarosan beköszöntő tavasz által szárazabbá váló talaj lehetőséget ad az illetékeseknek, hogy a nyári hónapokban arrafele csábuló kirándulókat és a napi létfenntartás szükségéből arra táplálkozó vadakat az idén már ne az ember által épített, de korhadó elhanyagoltságában balesetveszélyes patak-hidak lábtörő lyukai fogadják.
Gyönyörű ősz-utó volt tavaly november utolsó hetében, súlyos influenzám előtt, amikor kedvesemmel és kutyájával, az idős keverék Irissel arra jártunk. A soproni Siesta-hotel fogadott bennünket üdülési csekkért a kedvenccel együtt, s összekötöttem az üdülést, a hegyi túrákat és a wellnest a Nyugat-Magyarországi Egyetem levelező hallgatójaként megírt két zárthelyi dolgozattal. Arról, hogy egy kutyus hogyan viselkedjen a szállodában és milyen szabályok vonatkoztak ott Iriskére, megírtam már Nektek itt a www.neveletleneb.hu Nevelgető Blogjában. Most a Soproni-hegységben tett két napnyi túránkról mesélek, nem rejtve aggodalmamat más arra járó élőlényekért.
Ha a hegyekbe kirándulni megyünk, legelemibb biztonsági kívánalom, még ismert útvonalon járva is, hogy viszonylag friss turista-térképet vigyünk magunkkal, minden eshetőségre. Amikor Sopronba indultunk, nem töltöttük az időt Pesten térképvásárlással, bíztunk abban, Sopronban kapunk. A szálloda shopjában azonban csak a várost részletesen ábrázoló, és a környéket többféle módon, több területet részletesen, turistajelzéssel együtt bemutató, a Szarvas András-Kárpátia Térképműhely által 2008-ban kiadott vegyes változatot árulták, és talán rosszul, úgy döntöttünk, az alapján is lehet kirándulni.
A Ciklámen-ösvényen haladva csak nevettünk azon, hogy ritka a térképen ábrázolt turistaút vonalán a valóságban a fákon a jel, és bizony, éjszaka el nem igazodnánk, ellentétben a Mátra és a Börzsöny szuperül felfestett útjaival, s azon is, hogy a térképen jelölt piros csík többször sárga és kék a valóságban, mint a térkép szerinti színe. Az első napon a gyönyörű Ciklámen-tanösvény még arra vitt nagyjából, mint a térkép mutatta, csak a térkép szerinti körülbelül száz méter a másik útelágazásig volt húsz, vagy fordítva, de másnap komoly gondot okozott a nem valósághű virtuális ábrázolás, és a valós helyszín nem egyértelmű turistajelzései.
A Lővér körutat a szanatóriumtól elválasztó park felé indultunk első Sopron-hegyi túránkon. Csodaszép napos ősz-utó, ezerszínű hullott levelek a Zenepavilon mellett. Iris vidáman szaglászik és hempereg. A szanatórium mögött induló kék csíkon haladunk, egy ideig együtt a sárga háromszöggel jelzett úttal, majd átmegyünk keresztben a sípályán, ahonnan felfele a TV-torony, lefele pedig a város mutatja panorámáját. Alig egy-két városi sétálóval találkozunk, a városhoz közeli hegyoldalban pár favágó ritkítja az erdőt.
A Páholy nevű, paddal felszerelt tetőről fényképezzük Sopron párában derengő háztetőit. Telefonunk osztrák hálózatra vált. Mátrához szokott szemünk furcsállja, hogy nyirkosabb a vidék, sokkal több errefele a kidőlt fa, a korhadás a valaha élő és a megmunkálás előtt is holt, paddá, oszloppá alakított fa-anyagon.
A hegységben sok-sok kilométer hosszan, általában a gerincen kanyargó, a térképen piros csillaggal jelzett Ciklámen-tanösvény gyönyörű tájon halad, és a legrégebbi, talán fél évszázada turistákat tájékoztató, de sok újra cserélt, bár kissé nehezen olvasható magasságra helyezett ismertető tábla bemutatja a vidék állati és növényi jellegzetességeit. (Úgy tudom, Sopron városa az erdőkért felajánlott 1 százaléknyi adókból pályázatot nyert, és ezt az összeget az általa kezelt erdők új ismertető tábláira költi. Talán az Ösvény is ilyen terület…) A jellegzetes nyírfák, amik anyagukból kifolyólag hamar korhadnak és dőlnek, és sok kárt okozó taplógombája látható az egyik régi táblán.
A szelídgesztenye, mint a hegy jellegzetes, vadon növő fafajtája délcegen hordja saját leírását, alatta az avarban üres kupacsok, vaddisznók túrásai, akik elfogyasztották a finom termést. Tábla a tanösvény névadó növényéről, az évelő alpesi ciklámenről, amelynek kékes-zöldes szív-vese alakú leveleivel találkozunk sok helyütt, és virágnak nézzük elsőre a lila színű fonákját. Találkozunk a szintén védett hüllővel, a sárga-fekete foltos szalamandrával is, hideg van neki, lassan menekül, Iris rálép, nem látja az avarba olvadó színét, úgy emelgetjük a kutya lábait, ne legyen a gyíkocskának baja…
Nem túl magas az Északi-Középhegységhez képest ez a hegy, mégis, bükk, tölgy, éger, többféle fenyő alkotja fatársulásait. Különleges, máshol együtt elő nem forduló, más-más klímában élő fákkal vegyes erdő, olyan fákkal, amivel a Mátrában is találkoztunk, de magasabb régiókban, és olyanokkal, amelyek ott az alacsonyabb részeken fordulnak elő. A magas páratartalom, az Alpok felől szállított sokkal több csapadék és a hűvösebb éghajlat az oka. És itt a nyír, mely színesíti fehér, sajnos többször vízszintre dőlt, halott törzsével az erdőtársulást.
Taplógomba, a nedves klíma általi korhadás, és faevő kártékony rovarok is okozhatják óriási mértékű pusztulását. A fák árnyékában sokféle apró szárú évelő futónövény, moha, zuzmó, erdei pajzsika, vagyis páfrány, ahogy gyerekfejjel neveztük, és a fiatal fenyő-csemeték osztoznak a talaj kövei közötti kevés tápanyagon. A patakok által szállított hordalék itt nem homok, mint az Alföldön, nem hüvelyknyi kövek, mint a Mátra gyors folyású patakjaiban, hanem szögletes kavics, murva.
A területre bicikli utat építettek, erős völgyhíddal, hogy a hegyi kerékpárosok is a természet károsítása nélkül hódolhassanak hobbijuknak.
Az újhelyi kora-vaskori halomsíroknál, ami autóval is megközelíthető, találkozunk még turistával, illetve favágókkal, szállításra váró kitermelt farönkökkel. A sírba vakuval villantva láthatóvá válnak az ősi használati tárgyak.
Az első napi túránkat, sajnos már alkonyatban, egy csodálatos, fiatal fákkal telitűzdelt, mocsaras völgyben, az Ördög-árokban való átjutással zártuk.
A következő kirándulást ott folytattuk, ahova az első úton nem jutottunk el, a Brennbergvölgyi Ifjúsági Táborhoz állva autónkkal.
A Tolvaj-ároki turistaház kissé leromlott állagú faépülete mellett megyünk fölfele a taposástól több méternyire kopott löszmélyúton. A Tolvaj-patak völgye még nedvesebb, fái még jobban korhadtak, mint előző helyszínünk. Nem túl idős fára, nem túl régen festett turistajelzés is a természet romboló erőinek esett áldozatul. Az árok, most nem túl magas vízállású patakja ellenére kimosott fagyökereivel, a nagy erővel olvadás vagy eső után lezúgó ár erejével szállított hatalmas köveivel, máskor kevésbé békés képére engedett következtetni.
Kicsit feljebb érve az ember alkotta vízfolyás-irányító betoncsövek vízár által szétzúzott maradványira bukkanunk. És valaha ép volt patak-hidakra, amelynek korhadt gerendái közötti lyukakban méterekkel alattunk látszottak a patak kövei, s nedvességtől csúszós, korhadástól emberi súlyra roppanó, hiányos gerendái közé becsúszott Iris lába. Megijedtünk, baj lesz, de szerencsére a többi lába alatt szilárd hídrész volt, és kijutott. De ezek a leromlott állagú építmények iszonyatosan életveszélyesek minden élőlény számára, s bizony, felelőtlenség a terület gondozójától, hogy ezeket ilyen állapotban hagyta.
Egy régebbi blogbejegyzésemben írtam a Pilis-hegység Holdvilág-árokjában a régebbi esőzések miatt kialakult helyzetről, amikor a vízözön elsodorta a patak-hidakat, s erről az erdőgazdaság tájékoztatta a turistákat, felhívta a figyelmüket a balesetveszélyre. De ott az úton vagy jó volt a patakhíd, biztonságos, vagy nem volt, és a köveken, patakmedren látszott, hol járható. Nem hagyták ott a ledölt fát, a korhadt, de épnek látszó hidat. Itt Sopron mellett a turistaúton a veszélyes építményeken át lehetett csak közlekedni, s a Fertő-Hanság Nemzeti Park csak térkép-bemutató táblát állított, többnyelvű, képes “használati utasítással”, mit NE tegyen a turista.
Nem vagyok faipari szakember, így nem tudom megítélni, az erdei létesítmények milyen faanyagot, milyen technikát igényelnek az ilyen nedves környezetben, hogy jó pár évig biztonságosan használhatóak maradjanak. A Pilisben talán könnyű, mert az akácfa helyben megtalálható, és állja az időjárást minden körülmények között. Itt a Soproni hegységben nem él akác, s a helyi fák egy része, bizony, élve is korhad már, de talán létezik olyan tartósító technika, eljárás, amely pár év múlva sem válik életveszélyessé a kijelölt turistaút létesítménye. Vagy kötelessége lenne a terület üzemeltetőjének a veszélyes hidak lebontása, esetleg új anyagból felépítése. Képeimen látszanak az őszvégi, igen nonszensz állapotok, és csak remélni tudom, hogy a télen, amikor húsz centi hó fedte a híd-hiányokat, nem okozta elfogadhatatlan állapotuk állatok és emberek sérülését ott.
Iszonyatos erejű természeti erők működhetnek arra. Feljebb a patak partjára dobva találtunk tonnányi patakhidat, hatalmas szikladarabokat, kivágott fatörzseket az ár általi szállítás során megakadva.
Feljebb jutva a völgyben újra furcsa dolgokra leszünk figyelmesek. Egy óriási áradás által hordott és a patakvölgy élő fáin felakadt hatalmas mennyiségű fa-törmelék kupacokat látunk.
Nem tudjuk elképzelni, honnan, miként került a sok gally mellé egy csomó motoros fűrésszel kitermelt, tizenöt centi átmérőjű rönkfa. Aztán észreveszünk egy csupasz, meredek füves és szórványosan álló fenyőfás hegyoldalt, turistautunk a Várhely-kilátóhoz arra is visz. Kapaszkodás és lihegés közben van időnk szétnézni, és még jobban csodálkozni. Látunk sértetlenül álló magasra törő egészséges fenyőket. Látunk valószínűleg vihar által félbetört, de nem korhadt, nem szuvas fenyőket. Látunk kivágott fa-csonkokat. Látunk kidőlt fákat. Látunk rendbe rakott közepes, tizenöt-húsz centi átmérőjű kitermelt fa-anyagot, már korhad, nem ma felejtették ott azt a rendet. És látunk tűz, fa-égés kormos nyomait, itt-ott, egy-két fa, kupac égett. Villám csapott belé? Gallyat gyújtottak fel a fakitermelők, s hagyták ott félbe a kitermelést? Mért vágták ki a fenyők egy részét és mért hagytak ott félbetört fákat? Mért maradt ott a kitermelt, értékes, de hulladékként árvizet fokozó faanyag? Arra mindenesetre választ kaptunk, honnan került az emberi kéz által méteres rudakra darabolt faanyag a Tolvaj-patak medrébe áradáskor.
Innen a majdnem tar hegyoldalról. A ki tudja, milyen okból otthagyott túl sok guruló anyagot, megsegítve a gravitációt, a szél, a lezúduló csapadékvíz lesodorta a patak-völgybe, ott torlaszt képezett a megáradt mederben álló élő fákon felakadva, még magasabbra, még pusztítóbb erejűvé duzzasztva az áradást. Amely beton-csatorna darabokat és hidakat tört aztán.
Fenn a tetőn újra emberi kéz nyomától mentes az erdő.
A túloldalt újra a kora-vaskori halomsírok mellett haladunk, nyugat felé kanyarog velünk a piros csík. Elmegyünk a Kis-Ultra (453 méter) és az Ultra (479 méter) oldalában, majd a Köves-árokhoz érünk. Itt a semmiből indulna a sárga háromszög, a piros csíkról a térkép szerint nincs harminc méter a völgy túlsó felén az az út, amely nekünk kellene, s a nagy, jelzett úton való kerülő helyett elindulunk toronyiránt. A patak nem köves, neve ellenére, iszapos inkább, egy vaddisznó-dagonyába majdnem belesüllyedünk, utat a túloldalon nem látunk, visszamászunk hát a susnyásban a gerincre. A régi vasfüggöny körzetében sétálunk, hatalmas bükkfákba vésték nevüket és őrszolgálatuk évét az unatkozó, a szocialista tömb sértetlenségét vigyázó kiskatonák. Végül hegyi dűlőútra jutunk, az egykori műszaki zár nyomvonala melletti szolgálati útnak tűnik, s turistajelzést is találunk egy lábakra épült katonai őrbódé mellett. Megdöbbenésünkre kék háromszöget. A térképen tíz kilométeres közelségben nincs ilyen turistajelzés. Égtájat, a brennbergi műút irányát határozunk, s miután már megint ránkalkonyodik, és az ismeretlen irányba futó kék háromszög arrafele, tehát északnak indul, elindulunk hát rajta. Később megtaláljuk az eltűnt sárga háromszögünket, csak úgy, tíz méterrel egy kék után, s azt gondoljuk, ez vezetne a még megtekinteni tervezett Poloskás-bérc Béke-kilátójához. Ezen megyünk hát tovább, nem a felfele kanyarodó, jelzés nélküli szolgálati úton. Választott ösvényünkön a sárga háromszög újból kékre változik. Megfelelő, északi iránya ellenére egyre lefele vezet. Mellettünk egyre magasabban fut a gerinc, egyre biztosabbak vagyunk benne, lefele nem lesz kilátó. Már sötét van, amikor újabb lábakon álló katonai őrbódé áll elénk.
A gerinc egyre alacsonyabb bal kéz felől, s új turista jel csatlakozik hozzánk, a piros háromszög. Telefonunkkal világítva megnézzünk térképünket: már tiszta, a piros háromszög jött le a gerincen lévő kilátótól, mi egy régi katonai úton, a hegy oldalában, eltrappoltunk a kilátó mellett, s hogy került a térképen fel nem tüntetett kék háromszög oda, sejtelmünk sincs. Sötét van, de mi végül is, kilátó nélkül ugyan, de jó irányba, az ifjúsági tábornál parkoló autónk fele megyünk a már piros háromszöggel és piros csíkkal is jelölt ösvényen. Hamarosan betonon lépkedünk tovább, az alkonyati derengésben bal kéz felől tar hegyoldal tűnik fel, s az út mellett tábla. Fényképezőgépem vakujával megvillantom, s a tarvágás turistáknak szóló magyarázatát lelem rajta. Az erdőkért felajánlott egy százaléknyi adóból készített tábla a hegység erdeiben 1986 óta történő szú általi károkat ismerteti, s azt, hogy védekezés ellenük a fertőzött erdőrészek tarvágásával lehetséges.
Visszaérünk a brennbergi műúton autónkhoz. Még a sötétben vakuval lefényképezem a Tolvaj-patak bejáratánál álló térképes táblát, amelyen több nyelven és rajzban felhívja a Nemzeti Park a figyelmünket arra, a kutyát ne engedjük le pórázról, de arra nem, hogy nézzünk a lábunk alá, mert eltörhetjük, az általuk nem karbantartott patak-hidak miatt.
Nem tudom, miért, de ezt a táblát Pilishez és Mátrához szokott kirándulóként zokon veszem.
( az összes kép: http://sopronhegyioszuto.kgyurkorita.fotoalbum.hu/ vagy http://indafoto.hu/kgyurkorita/sopronhegyi_oszuto )