Archive for november, 2012
Az elveszett Pisztácia és az áldásos PETVETDATA
Már temettem a Pisztit.
Reggel fél hatkor, még sötétben szinte, elengedtem szolgálati láncáról a megkötött Narancsot és a Pisztáciát, hogy a fagyos, ól nélküli, egy darab geotextilen töltött őrkutya-éjszaka után szaladjanak egyet a hegyoldalon és felmelegedjenek. Mentem előttük, botladozva, a feltúrt vasúti töltés-oldalban, de nem sokkal többet láttam a fekete-cser kopókból egy -egy elsuhanó világosabb kutyafenéknél. Vissza is ereszkedtem a felújítás alatt lévő vasúti pályatestre, az őrkonténerhez s az Unókához. Majd megjönnek.
Közel, öt-tíz méter távolságra van csupán a 10-es főút a munkahelyemtől, a Pilisvörösvár-Piliscsaba vasútépítés hídépítési területétől, de három kábelárok és földkupaca választ el a betontól. Plusz a mészkő-hegyoldal őzcsapásai elfele viszik, gondoltam, a kopókat az úttól. Tudják is elég jól a hangjukból az autókat, azt tanulták a tanyán, ha jön a szippantó, iszkiri befele. Sose mentek a főút fele. De most, a lassú pirkadatban a műút szalagkorlátja mellett látom őket, sötétebb foltok a sötétben, mennek lefele a hídépítés gödrébe…Hívom őket, de Narancs a hegy felé villan. Töltök benzint a kiürült tankomba, amikor fékcsikorgást, majd tompa puffanást hallok vagy ötven-száz méterrel lejjebb az országútról. Lenézek, négy hátsó piros lámpát látok, dobozos furgonnak tűnik, gondolom, vezetője elbambult, s beleszállt a Terranovától elékanyarodó másik kocsiba. Várom, rakja ki a vészvillogót, s egyezkedjenek. De nincs vészvillogó, kicsit áll ott, úgy tűnik, az autó, majd jön Piliscsaba felől a félig munkanap-szombati dolgozni menő kocsi-sor, s haladnak rendben tovább…Furcsa érzésem támad, ha nem karambol, akkor mi volt az a tompa puffanás?
Már látni a körvonalakat a lassan leszálló ködben, amikor megjön a Narancs meg a Ritka. Pisztácia sehol. Megírom az őrnaplót, kinyitom a konténert, levakarom a jeget a kocsiról, hat óra, hamarosan jönnek a munkásaim a hídépítést folytatni. Eszembe ötlik, az a tompa puffanás olyan, mintha állatot ütöttek volna el. Piszti még mindig sehol, Narancs és Ritka el-el-szalad, hol a hegy fele, hol a Terranova irányába, ők is idegesek. Már világos van, amikor végül Ritkát berakom a kocsiba, Narancsot megkötöm, jelezzen, ha valaki jönne, belakatolom újra a konténert, felveszek egy láthatósági mellényt, s elmegyek megnézni, mi is történt még sötétben lejjebb az úton.
Lefele a Terranováig sétálok, vissza a másik oldalon, mindig szemben az egyre sűrűsödő forgalommal, sehol semmi. Sem ütközés nyoma, sem jármű-, sem állat-töredék, tiszta a beton, mint a patyolat, az út mellett csupán szétdobált szemét…Visszaérek, Pisztácia sehol. Megjönnek a munkásaim, én indulok, még egyszer, autóval, végigmegyek az út mentén, sehol semmi. Ha elütötték volna a Pisztit, nyoma kéne legyen, nem élhette túl, telibe kaphatták, nagy és messze volt az a puffanás. Felvették volna a testet? Eltüntették? Vérnyom nélkül? Vagy nem is ütötték el? Csak elcsavargott? Már több, mint egy órája, Piszti fiatal, már a félig felnőtt Narancs is rég megjött. Pedig a saját nyomán a Piszti is visszatalál, kipróbáltuk többször a túrák során. Ma is a Mátrába készültünk volna, azért vittem magammal a Pisztit meg a Ritkát…
Mindegy, nem tudok mit tenni, indulok Gödöllő fele. Szólok még az építésvezetőnek, ha látják a kutyát, hívjanak fel, benézek a Terranovához, ahol szintén kutyusok vannak, hátha láttak valamit…De semmi, Piszti nyom nélkül tűnt el.
Gödöllőn kedvesem mindjárt letolással fogad, mért nem mentem az út mellett a kopókkal is keresni. Ha viszed a Narancsot-mondja-, jelezte volna, ha a vér nélküli, de esetleg belső sérülésekkel járó baleset után ijedtében beszalad a kopólány az erdőbe…Ha azonnal, kutyával keresed, még esetleg megmenthetted volna…Igaza van, de a forgalmas úton nem akartam kutyát vinni, amikor meg megjöttek a munkások, azt gondoltam, ha él, ha csak elment hajtani, vissza kell mennie. Ha nem is megy oda a hídépítőkhöz, ott kell üljön a bokorban holnapig, ott, az utolsó gazdi- és kutyatárs-szagú helyen.
Már temettem a Pisztit. De legalább legyünk benne biztosak. Bőgés határán Gödöllő fele autózva, azt már eldöntöttem, nem megyek a Mátrába. Nem megyek elfele, messzire, hátha visszamegy a Pisztácia, s telefonálnak. Kirándulni muszáj mennünk, hiányzik az erdő, a levegő, a mozgás, és nem segítünk a Pisztin azzal, ha otthon meresztjük a hátsónkat, de mehetünk a Pilisbe is, hátha hívnak, s mennünk kell talán megfogni az elveszett kutyát…Péter javasolja, ha már a Pilisbe megyünk, menjünk vissza a 10-es útra, s nézzük végig kutyával is azt a szakaszt. Aztán kiránduljunk arra valahol.
Reggelizünk, térképet keresünk, útvonalat tervezünk, indulunk.
Pilisvörösvár, Terranovához érve először a forgalom engedte-lassan, autóval újranézzük az utat, most már fel egészen a Kopárig, hátha, aztán vissza le, nincs nyom most sem. Ráfordulunk a vasútépítés pályatestjére, hogy a munkahelyem mellett parkoljunk, amíg végignézzük a kopókkal a feltételezett baleset színhelyét, amikor csöng a mobilom.
Fiatal doktornő, a pilisvörösvári állatorvosi rendelőből. Oda vitték be a Pisztáciát a megtalálók-mondja. -Életben van? -szalad ki a számon. -Igen-nyugtat meg. S elmagyarázza, hogyan találunk oda, ha már ilyen jó hírként ott is vagyunk Vörösvár mellett. A rendelőnél várnak a megtalálók a kopóval.
Piszti egy autó hátulsó kombi-ajtajából nézeget kifele. Reszket kicsit, s amikor kiszáll, húzza az egyik hátsó lábát. Igen, lehet, hogy elütötték, de csak a combizma érzékeny, meg a csípőízülete fáj, seb nincs rajta. Kedves fiatal pár, a Piliscsabai utcából, nem messze a főúttól, azt meséli, Piszti ott kódorgott az utcában, s odament a kapujukhoz, erre ugattak az ő kutyáik. Hagyta magát macskavadászunk megfogni, érezte, segítségre van szüksége. A fiatalok vitték is az állatorvoshoz, hogy csipet nézessenek benne, s nagy volt az örömük, meg a doktornőnek is, amikor kiderült, a gazdátlan kutya csipes, a gazdinak van telefonos elérhetősége a PETVETDATA-ban, fel is veszi, s kiderül, már ott van a környéken, a kutyáját keresi…Bárcsak minden kóbor kutyának ilyen hamar megkerülne a gazdája!-mondják. A fekete hajú lánynak s a szőke fiatalembernek ezúton is köszönjük, hogy megfogták a Pisztit, elvitték az állatorvoshoz autójukkal csipet nézetni, s mindezért sem ők, sem a doktornő egy fillért sem fogadtak el. Kívánjuk, nem rossz jósként, de ha véletlenül az ő kutyusok kerülne bajba, más emberek is ugyanilyen készségesek és okosak legyenek azzal a jószággal is.
Nagyon örültünk, hogy Pisztácia meglett, nagyobb baj nélkül, hála a fiataloknak és a PETVETDATA-nak, de az nem derült ki, hogyan is került a kopólány Pilisvörösvár szélső utcájába ahelyett, hogy saját nyomán visszament volna a Terranovai szolgálati helyére. Mert oda kellett volna a kopók eddigi szokása alapján.
Péter szerint valószínűleg őt ütötték el hajnalban a tompa puffanással, csak ferdén, s izmon, “szerencsés” helyen kapták el, nem lett belső sérülése. S elképzelhető, megijedt, s megzavarodott a fiatal szuka. Én azt gondolom, ha megijedt és megzavarodott, akkor sem a két kilométerre fekvő Vörösvárra kellett volna bicegnie a műút vagy a vasúti pályatest mellett, hanem be az erdőbe Pilisszentivánra, ami száz méterre van, vagy a Terranova gyár kutyás portájára, távolsága ugyanannyi. Nem volt oka Pilisvörösvár felé indulni, kivéve, ha utánam indult.
Pisztácia ugyanis már többször futott az autó mellett a pakonyi birkalegelőn, s m3gcsinálta a tanyán is, hogy eljött az Unó után egészen a műútig, át az erdőn, amikor kutyakajáért mentem. Most is, talán, amikor észheztért az ütéstől, vagy a fájós lábával fel bírt bicegni a vasúti töltésre, s azt láthatta, vagy csak hallotta, hogy én az Unóval elhúzok Vörösvár fele, ez lehetett ok arra, hogy oda jusson, ahol megtalálták. De ez csak feltételezés.
Pisztácia a Naranccsal és a Ritkával együtt ülve hátul az autóban már nem remegett, emelte a farkát, amikor a Kopár csárda mellett leparkoltunk, hogy kicsit kiránduljunk is. Kiengedtük őket, hogy lássuk, Piszti hogyan is van, szaladjanak együtt, s kitaláljuk, merre és mennyit és kivel is menjünk. Piszti sántítva, de vígan jött, s megugatott egy “úriembert”, aki épp egy bokorból lépett nadrágját gombolgatva a kopólány orra elé. Később is húzta a lábát, s amikor a térképért visszatértünk az autóhoz, lefeküdt, s nem akart felkelni. Beültettük hátra a kombirészbe, örült, hogy ottmaradhatott pihenni.
Naranccsal és Ritkával indultunk el az erős hideg szélben egy kis körre ott a Kopár körül, a piros kunkoron Piliscsaba felé fel a Vörös-hegyre, s a piros kunkor-piros csík jelen a vasút alagútja felé, vissza a Kopárhoz. A fényképezőgép a kutya-ügy megrázkódtatásai miatt a hátizsákban maradt, így nem tudom Nektek dokumentálni a Pilis mészkőjének vörösbe, rózsaszínbe, narancsba játszó színeit, amit a tölgy és más lomboserdők őszi vörös árnyalatai kereteztek. Csak a Kopár melletti parkolóban kattintottam néhány őszi erdőt.
Eldöntöttük Péterrel, ide máskor, hosszabb nappalokon és korábbi indulással, de visszajövünk, s elmegyünk Pilisszántón túl is, mert ez a csodaszínes talaj, meg a párszáz méteren belül több háromszáz méter feletti csúcs, meg völgy és megint csúcs valami különleges egy táj.
Már sötétedett, amikor a Solymári-völgyben a nullás fele autózva ereszkedni láttuk a szemközti hegy oldalán a szürke ködöt, s a meleg autóban hátul összebújva aludtak a kopók, a Narancs, a Ritka meg a megtalált Pisztácia.