hogy ne legyen neveletleneb(b)…

Jump to content

Additional information

kgyurkórita megjelent kutyás írásai

nevelgető blog

neveletlen blogtémák


Archive for november, 2012


Az elveszett Pisztácia és az áldásos PETVETDATA

nov 2012
10

 

Már temettem a Pisztit.

Reggel fél hatkor, még sötétben szinte, elengedtem szolgálati láncáról a megkötött Narancsot és a Pisztáciát, hogy a fagyos, ól nélküli, egy darab geotextilen töltött őrkutya-éjszaka után szaladjanak egyet a hegyoldalon és felmelegedjenek. Mentem előttük, botladozva, a feltúrt vasúti töltés-oldalban, de nem sokkal többet láttam a fekete-cser kopókból egy -egy elsuhanó világosabb kutyafenéknél. Vissza is ereszkedtem a felújítás alatt lévő vasúti pályatestre, az őrkonténerhez s az Unókához. Majd megjönnek.

Közel, öt-tíz méter távolságra van csupán a 10-es főút a munkahelyemtől, a Pilisvörösvár-Piliscsaba vasútépítés hídépítési területétől, de három kábelárok és földkupaca választ el a betontól. Plusz a mészkő-hegyoldal őzcsapásai elfele viszik, gondoltam, a kopókat az úttól. Tudják is elég jól a hangjukból az autókat, azt tanulták a tanyán, ha jön a szippantó, iszkiri befele. Sose mentek a főút fele. De most, a lassú pirkadatban a műút szalagkorlátja mellett látom őket, sötétebb foltok a sötétben, mennek lefele a hídépítés gödrébe…Hívom őket, de Narancs a hegy felé villan. Töltök benzint a kiürült tankomba, amikor fékcsikorgást, majd tompa puffanást hallok vagy ötven-száz méterrel lejjebb az országútról. Lenézek, négy hátsó piros lámpát látok, dobozos furgonnak tűnik, gondolom, vezetője elbambult, s beleszállt a Terranovától elékanyarodó másik kocsiba. Várom, rakja ki a vészvillogót, s egyezkedjenek. De nincs vészvillogó, kicsit áll ott, úgy tűnik, az autó, majd jön Piliscsaba felől a félig munkanap-szombati dolgozni menő kocsi-sor, s haladnak rendben tovább…Furcsa érzésem támad, ha nem karambol, akkor mi volt az a tompa puffanás?

Már látni a körvonalakat a lassan leszálló ködben, amikor megjön a Narancs meg a Ritka. Pisztácia sehol. Megírom az őrnaplót, kinyitom a konténert, levakarom a jeget a kocsiról, hat óra, hamarosan jönnek a munkásaim a hídépítést folytatni. Eszembe ötlik, az a tompa puffanás olyan, mintha állatot ütöttek volna el. Piszti még mindig sehol, Narancs és Ritka el-el-szalad, hol a hegy fele, hol a Terranova irányába, ők is idegesek. Már világos van, amikor végül Ritkát berakom a kocsiba, Narancsot megkötöm, jelezzen, ha valaki jönne, belakatolom újra a konténert, felveszek egy láthatósági mellényt, s elmegyek megnézni, mi is történt még sötétben lejjebb az úton.

Lefele a Terranováig sétálok, vissza a másik oldalon, mindig szemben az egyre sűrűsödő forgalommal, sehol semmi. Sem ütközés nyoma, sem jármű-, sem állat-töredék, tiszta a beton, mint a patyolat, az út mellett csupán szétdobált szemét…Visszaérek, Pisztácia sehol. Megjönnek a munkásaim, én indulok, még egyszer, autóval, végigmegyek az út mentén, sehol semmi. Ha elütötték volna a Pisztit, nyoma kéne legyen, nem élhette túl, telibe kaphatták, nagy és messze volt az a puffanás. Felvették volna a testet? Eltüntették? Vérnyom nélkül? Vagy nem is ütötték el? Csak elcsavargott? Már több, mint egy órája, Piszti fiatal, már a félig felnőtt Narancs is rég megjött. Pedig a saját nyomán a Piszti is visszatalál, kipróbáltuk többször a túrák során. Ma is a Mátrába készültünk volna, azért vittem magammal a Pisztit meg a Ritkát…

Mindegy, nem tudok mit tenni, indulok Gödöllő fele. Szólok még az építésvezetőnek, ha látják a kutyát, hívjanak fel, benézek a Terranovához, ahol szintén kutyusok vannak, hátha láttak valamit…De semmi, Piszti nyom nélkül tűnt el.

Gödöllőn kedvesem mindjárt letolással fogad, mért nem mentem az út mellett a kopókkal is keresni. Ha viszed a Narancsot-mondja-, jelezte volna, ha a vér nélküli, de esetleg belső sérülésekkel járó baleset után ijedtében beszalad a kopólány az erdőbe…Ha azonnal, kutyával keresed, még esetleg megmenthetted volna…Igaza van, de a forgalmas úton nem akartam kutyát vinni, amikor meg megjöttek a munkások, azt gondoltam, ha él, ha csak elment hajtani, vissza kell mennie. Ha nem is megy oda a hídépítőkhöz, ott kell üljön a bokorban holnapig, ott, az utolsó gazdi- és kutyatárs-szagú helyen.

Már temettem a Pisztit. De legalább legyünk benne biztosak. Bőgés határán Gödöllő fele autózva, azt már eldöntöttem, nem megyek a Mátrába. Nem megyek elfele, messzire, hátha visszamegy a Pisztácia, s telefonálnak. Kirándulni muszáj mennünk, hiányzik az erdő, a levegő, a mozgás, és nem segítünk a Pisztin azzal, ha otthon meresztjük a hátsónkat, de mehetünk a Pilisbe is, hátha hívnak, s mennünk kell talán megfogni az elveszett kutyát…Péter javasolja, ha már a Pilisbe megyünk, menjünk vissza a 10-es útra, s nézzük végig kutyával is azt a szakaszt. Aztán kiránduljunk arra valahol.

Reggelizünk, térképet keresünk, útvonalat tervezünk, indulunk.

Pilisvörösvár, Terranovához érve először a forgalom engedte-lassan, autóval újranézzük az utat, most már fel egészen a Kopárig, hátha, aztán vissza le, nincs nyom  most sem. Ráfordulunk a vasútépítés pályatestjére, hogy a munkahelyem mellett parkoljunk, amíg végignézzük a kopókkal a feltételezett baleset színhelyét, amikor csöng a mobilom.

Fiatal doktornő, a pilisvörösvári állatorvosi rendelőből. Oda vitték be a Pisztáciát a megtalálók-mondja. -Életben van? -szalad ki a számon. -Igen-nyugtat meg. S elmagyarázza, hogyan találunk oda, ha már ilyen jó hírként ott is vagyunk Vörösvár mellett. A rendelőnél várnak a megtalálók a kopóval.

Piszti egy autó hátulsó kombi-ajtajából nézeget kifele. Reszket kicsit, s amikor kiszáll, húzza az egyik hátsó lábát. Igen, lehet, hogy elütötték, de csak a combizma érzékeny, meg a csípőízülete fáj, seb nincs rajta. Kedves fiatal pár, a Piliscsabai utcából, nem messze a főúttól, azt meséli, Piszti ott kódorgott az utcában, s odament a kapujukhoz,  erre ugattak az ő kutyáik. Hagyta magát macskavadászunk megfogni, érezte, segítségre van szüksége. A fiatalok vitték is az állatorvoshoz, hogy csipet nézessenek benne, s nagy volt az örömük, meg a doktornőnek is, amikor kiderült, a gazdátlan kutya csipes, a gazdinak van telefonos elérhetősége a PETVETDATA-ban, fel is veszi, s kiderül, már ott van a környéken, a kutyáját keresi…Bárcsak minden kóbor kutyának ilyen hamar megkerülne a gazdája!-mondják. A fekete hajú lánynak s a szőke fiatalembernek ezúton is köszönjük, hogy megfogták a Pisztit, elvitték az állatorvoshoz autójukkal csipet nézetni, s mindezért sem ők, sem a doktornő egy fillért sem fogadtak el. Kívánjuk, nem rossz jósként, de ha véletlenül az ő kutyusok kerülne bajba, más emberek is ugyanilyen készségesek és okosak legyenek azzal a jószággal is.

Nagyon örültünk, hogy Pisztácia meglett, nagyobb baj nélkül, hála a fiataloknak és a PETVETDATA-nak, de az nem derült ki, hogyan is került a kopólány Pilisvörösvár szélső utcájába ahelyett, hogy saját nyomán visszament volna a Terranovai szolgálati helyére. Mert oda kellett volna a kopók eddigi szokása alapján.

Péter szerint valószínűleg őt ütötték el hajnalban a tompa puffanással, csak ferdén, s izmon, “szerencsés” helyen kapták el, nem lett belső sérülése. S elképzelhető, megijedt, s megzavarodott a fiatal szuka. Én azt gondolom, ha megijedt és megzavarodott, akkor sem a két kilométerre fekvő Vörösvárra kellett volna bicegnie a műút vagy a vasúti pályatest mellett, hanem be az erdőbe Pilisszentivánra, ami száz méterre van, vagy a Terranova gyár kutyás portájára, távolsága ugyanannyi. Nem volt oka Pilisvörösvár felé indulni, kivéve, ha utánam indult.

Pisztácia ugyanis már többször futott az autó mellett a pakonyi birkalegelőn, s m3gcsinálta a tanyán is, hogy eljött az Unó után egészen a műútig, át az erdőn, amikor kutyakajáért mentem. Most is, talán, amikor észheztért az ütéstől, vagy a fájós lábával fel bírt bicegni a vasúti töltésre, s azt láthatta, vagy csak hallotta, hogy én az Unóval elhúzok Vörösvár fele, ez lehetett ok arra, hogy oda jusson, ahol megtalálták. De ez csak feltételezés.

Pisztácia a Naranccsal és a Ritkával együtt ülve hátul az autóban már nem remegett, emelte a farkát, amikor a Kopár csárda mellett leparkoltunk, hogy kicsit kiránduljunk is. Kiengedtük őket, hogy lássuk, Piszti hogyan is van, szaladjanak együtt, s kitaláljuk, merre és mennyit és kivel is menjünk. Piszti sántítva, de vígan jött, s megugatott egy “úriembert”, aki épp egy bokorból lépett nadrágját gombolgatva a kopólány orra elé. Később is húzta a lábát, s amikor a térképért visszatértünk az autóhoz, lefeküdt, s nem akart felkelni. Beültettük hátra a kombirészbe, örült, hogy  ottmaradhatott pihenni.

Naranccsal és Ritkával indultunk el az erős hideg szélben egy kis körre ott a Kopár körül, a piros kunkoron Piliscsaba felé fel a Vörös-hegyre, s a piros kunkor-piros csík jelen a vasút alagútja felé, vissza a Kopárhoz. A fényképezőgép a kutya-ügy megrázkódtatásai miatt a hátizsákban maradt, így nem tudom Nektek dokumentálni a Pilis mészkőjének vörösbe, rózsaszínbe, narancsba játszó színeit, amit a tölgy és más lomboserdők őszi vörös árnyalatai kereteztek. Csak a Kopár melletti parkolóban kattintottam néhány őszi erdőt.

Eldöntöttük Péterrel, ide máskor, hosszabb nappalokon és korábbi indulással, de visszajövünk, s elmegyünk Pilisszántón túl is, mert ez a csodaszínes talaj, meg a párszáz méteren belül több háromszáz méter feletti csúcs, meg völgy és megint csúcs valami különleges egy táj.

Már sötétedett, amikor a Solymári-völgyben a nullás fele autózva ereszkedni láttuk a szemközti hegy oldalán a szürke ködöt, s a meleg autóban hátul összebújva aludtak a kopók, a Narancs, a Ritka meg a megtalált Pisztácia.


Paging