Posts filed in ‘kutyanevelés és tanítás’
Hozzászólások Az erdélyi kopó képzése című kiadványhoz 1.
Hozzászólások Pomázi Ágoston Árpád Az erdélyi kopó képzése című kiadványhoz 1.
A kiadvány erről a linkről ingyen letölthető: https://kopoalapitvany.hu/wp-content/uploads/2022/09/Kepzes-1.pdf
Az Erdélyi Kopóért Kh. Alapítvány nemrégiben megjelent kiadványa hézagpótló a maga nemében. Még soha nem írta le senki, hogyan és mit tegyünk annak érdekében, hogy egy jól vadászó erdélyi kopónk legyen. A színes-képes füzet a cél érdekében megteendő lépéseket írja le, természetesen a huszon-egynéhány oldal lehetőségei között.
Nem várhatjuk el tőle, hogy megtanítson nekünk, és kutyánknak, minden olyat, ami több hónapos kutyaiskolai alaptanfolyam anyaga, és részletesen le van írva minden több mint száz oldalas vizsla tanítási vadászkönyvben vagy az őrző-védő szolgálati kutyák alap kiképzését taglaló anyagokban.
Nem várhatjuk el tőle, hogy részletesen leírja a kopó viselkedési problémáinak kezelését, akár alap képzési hiányosságokról, akár tájékozódási tévesztésekről, akár a vaddal való nem megfelelő bánásmódról legyen szó. Ezeket a dolgokat a tanítási helyszíneken leshetjük majd el azoktól a kopós vadászoktól, akik már megoldottak egy-egy ilyen gondot kutyájuknál. Vagy próbálgathatjuk a különböző módszereket, amíg rá nem jövünk arra, mi működik.
Az erdélyi kopó -és más kopófajták- tanítása azért nem egyszerű feladat, mert ezek az ebek különleges kutyák.
A hétköznapi életben sokszor úgy viselkednek, mint egy normális eb, aztán egy kulcsinger hatására, amit a naiv gazda észre sem vesz sokszor, bekapcsol a kutyában az ősi ösztön, és a kopó se lát, se hall, robotként teszi, amit ösztöne csináltat vele. Aztán az ösztön kikapcsol, és a kopó megint normál kutya lesz.
A kopó képzésének nehézsége pont ezekben az ösztönváltásokban jelentkezik. A kutyát minél inkább józan és önkontroll alatti állapotban kell tartani ösztönhatás alatt is, és gyakoroltatni kell vele az ösztönből való ki és belépést, a kitekintést belőle, valamint megtanítani annak irányítását.
A kopó hajtóösztöne sokkal ősibb, mélyebb és kevésbé uralható számára alap esetben, mint a vizsla vadálló vagy apport ösztöne. Kevésbé képes a kutya kilépni és kilátni belőle, mint egy vizsla. És a kopó hajtóösztönének kezelése nem is nagyon lehetséges normál városi hobbikutya tartó körülmények között, mert nem teremthetők meg mesterségesen azok a körülmények, amik ezt az ösztönt kiváltják, ellentétben egy vizsla apport-ösztönével.
Pomázi Ágoston Árpád kopóképzési tanulmánya végigvezet azokon a feladatokon, munka területeken, amit el kell sajátítani mind a kopónak, mind a vezetőjének az áhított eredmény érdekében.
A szerző, régi ismerőseinek Guszti bácsi, már a kilencvenes években Pest megyei fővadászként vadászkutya bemutatókat és vadászati alkalmassági vizsgákat szervezett, bírált. Kiváló kinológus szakember, jól ismeri a vadászkutyákat és munkájukat. Azonban inkább vizslás, mint kopós vadászkutyás. Ráadásul mindig volt vadászként lehetősége, területe olyan feladatok gyakorlására, amit egy hobbi kopó tartó nem tehet meg, mert ma már megbüntethetik érte. Ma már szinte mindenhol tilos szabadon engedni a kutyát, mind városon belüli parkokban, mind kül- és vadászterületen. Hivatásos vadászként vagy ilyen vadász partnereként lehet a területeket vadászkutya képzésre, így a például a kopó tájékozódási képességének fejlesztésére használni, mezei kopótartónak azonban nem.
És a legnagyobb gond egy kopótartónak a kutya lefárasztása, ami szinte lehetetlen szabadon engedés nélkül. A mozgáshiánytól, a túltengő adrenalintól pedig a kopó nem tud sem figyelni, sem koncentrálni, így tanulni sem. E kis kiadvány erre az alap problémára nem ad komplett megoldást, de vannak ötletek benne, hogyan jussunk túl ezen.
Persze a legjobb lenne, ha valaki milliárdos megvásárolna sok hektárt, és a kopósok rendelkezésére bocsátaná ilyesmire.
Az álmodozás után idézzük fel Az erdélyi kopó képzése kiadvány bevezető gondolatát, amivel csak egyet tudok érteni. ,A tenyésztő törekvése-munkakutyák esetében-mindenkor arra irányul, hogy a tulajdonában levő egyedek utódai legalább a szülők külső és belső értékmérőinek szintjét érjék el, sőt szárnyalják túl. , Ezen cél érdekében írom le most én is, mint majd harminc éves gyakorlattal rendelkező, aranykoszorús erdélyi kopó mestertenyésztő és tulajdonos a saját gondolataimat több részben Pomázi Ágoston Árpád tanulmányának fejezeteihez, hogy segítsem a jövendő kopó tenyésztők és kopó tulajdonosok munkáját a saját tapasztalataimmal.
Lassan harminc éve tenyésztek erdélyi kopót, aranykoszorús mestertenyésztő vagyok. Különböző fajtájú kutyák, többek között erdélyi kopók, főleg alapképzésével és viselkedés-terápiájával is foglalkozom. Első kutyakiképzői oklevelemet 1989-ben szereztem. Az őrző-védő, parforce-os szemléleten túl tanultam kutyapszichológustól trénernek, a motivációs sportkutya képzésen keresztül foglalkoztam a láthatatlan póráz módszerrel és a tükrös-alfa ösztönkezeléssel is. Egy erdélyi kopóval együttműködni nagy kihívás, néha mindezen módszerek összessége sem mindig elég. Ezért merészeltem véleményezni, sok erdélyi kopót tanítva eddigi pályafutásom alatt, Pomázi Ágoston hiánypótló írását.
Első rész, a tenyésztő feladata és tevékenysége
A szülők párosítása- írja nagyon helyesen Pomázi Ágoston- a származás, a teljesítmény és az eddigi utódok ellenőrzése alapján tudomásunkra jutott adatok alapján kell, hogy történjen.
A vemhes szuka megfelelő etetése és az ellési folyamat körülményeinek biztosítása is, mint írja, nagyon fontos. De az, hogy a vemhes szuka egészséges, tapasztalataim szerint még nem garanciája a megfelelő ellésnek.
Elméletileg az erdélyi kopó jó ellési képességgel és anyai ösztönökkel rendelkező fajta, ám probléma adódhat sok olyan körülményből, amit nem a genetika okoz. Egyfelől soha nem lehet addig tudni, amíg nem ellik egy erdélyi kopó szuka, hogy milyen ellési képességeket örökölt.
Másodszor a fedeztetés problémáiból, vagy csak véletlenségből, adódhat olyan helyzet, hogy nem indul az ellés, vagy nem megy megfelelően végbe. A túl késői vagy korai fedeztetés miatti kevés magzat nem mindig indítja a babázást, és egy fejlődési rendellenességgel, pl. akár vírushatás miatt fél lábbal rendelkező magzat beszorulhat a szülőcsatornába. És ilyen nem várt események miatt akár el is pusztulhat egy egyébként jó ellési öröklött képességgel rendelkező tenyészszuka és az alma.
Ezért, ellentétben a szerző javaslatával, én a felügyelt, sőt, tenyésztő segítette vemhes gondozás és ellés pártján állok.
Fontosnak tartom minden fedezés után legalább egyszer, 50-55. napon, az ellés előtt az ultrahang vizsgálatot, különösen akkor, ha nem látszik vemhesnek a fedeződött szuka. Bármikor lehet benne egy kölyök, és ha nem figyel a tenyésztő, halál lehet a vége.
Fontosnak tartom a fedezés 56. napjától a napi kétszeri hőmérőzését a vemhes szukának, ugyanis erdélyi kopónál a hőmérséklet legalább 90 százalékban megmutatja az ellés indulását, a folyamat haladását és azt is, ha baj van. Hőmérőzni szükséges néha ellés közben is, és ha segítjük a kiskutyák világra jövetelét, az javítja a kicsik életképességét és életben maradási esélyét.
Az erdélyi kopó esetében leggyakrabban megoldja magától is a szuka, de javíthat a tenyésztői segítség a szuka komfortján, a kicsik állapotán. Nagy létszámú alom esetében a szuka sétáltatása, átnyomkodása két vajúdási ciklus között gyorsítja a kölykök szülőcsatornából kijutási sebességét, a kidudorodó, kilógó kiskutya kihúzása, főleg kezdő szuka és első vagy faros kölyök esetében a kiskutya egészségét, de akár az életét mentheti.
A megszületés utáni tenyésztői feladatok között, igen helyesen, Pomázi Ágoston első helyre teszi, ha szükséges, a hibás egyedek szelektálását. Említettem már, hogy előfordulhat fejlődési rendellenesség, nem teljesen kifejlődött egyed, nem zárt hasfal, vagy nyitott szájpadlás. Ezek egy része nem egyszerűen felismerhető, így javasolt állatorvos bevonása, ha például nem szopik rendesen a kölyök vagy visszabukik az orrán a tej.
Ugyanakkor mélységesen elutasítom a szerző javaslatát az alom létszámának korlátozására. Az, hogy mekkora létszámú almot képes egy szuka egészségesen felnevelni, nem függ a csecsei számától, testméretétől. Függ viszont a szuka öröklött anyai tulajdonságaitól, attól, első alma-e, de kilencven százalékban az etetésétől függ. Egy jó erdélyi kopó szuka már első almában is képes 12-13 kiskutyát is egészségesen felnevelni megfelelő mennyiségű és minőségű nyers hús etetésével és felügyelettel, majd két hetesen a kölykök hússal rátáplálásával. Tápos etetés esetében vagy más nehézségek fellépésekor pedig rá lehet cumiztatni, vagy gyomorszondázni a kiskutyákra kutya tejpótlóval vagy lehet pótanyát alkalmazni.
Mélységesen elutasítom a fejlődési rendellenességgel rendelkező, kizáró hibás vagy ténylegesen életképtelen kölykök elaltatásán túli szelekciót a csecsemők között. Egy csecsemő kutyáról nem állapítható meg, milyen külső és belső tulajdonságokkal fog majd rendelkezni felnőtt korában. Igenis képes a szuka gond nélkül felnevelni, a tenyésztő és a gazdák segíteni a felnőtté válását, és utána kell majd dönteni az esetleges továbbtenyésztésbe vonásáról a kutyának. Minden egyes kiskopó Nemzeti Kincs, és jeles feladata lehet e kihalás szélém álló magyar fajta megmentésében.
Pomázi Ágoston fontosnak tarja, hogy minden kiskutya föcstejhez jusson, valamint javasolja, ha szükség van rá, vonjunk be az alomhoz dajkaszülőt is.
Ugyanakkor, főleg nagy létszámú alomnál, nem helyes és nem is megvalósítható a szerző javaslata, mi szerint három hetes koráig a szuka minden szükséges teendőt ellát, és elég a tenyésztő passzív figyelme.
A nagyobb kölykök nagyon sokszor elnyomják a cicitől a kisebbeket, akik eléhezhetnek és el is pusztulhatnak. Mondhatnánk, hogy ez már egyfajta evolúció, az erős nyer és marad életben, de ez nem igaz. A legtöbbször az elsők között született kölykök az erősebbek, mert előbb kezdenek szopni, és kevesebb időt töltenek akár oxigénhiányos állapotban a szülőcsatornában, mint az alom legvégén világra jött kiskutyák. A születési sorrend és a csecsemőkori kövérség azonban nem jelenti azt, hogy azok a kicsik élretrevalóbbak, méltóbb egyedei lennének a fajtának, csupán szerencsésebbek vagy később megtemékenyült petesejből származnak. Épp ezért a tenyésztő feladata, ha a szuka magától nem pakolgatja és szoptat turnusokban, hogy több tejhez juttassa a gyöngébb kölyköket.
Fontos főleg az első héten, hogy amennyire lehet, vigyázzon a tenyésztő, ne nyomja agyon az anya a kölköket, ami azonban a leggondosabb 24 órás felügyelet mellett is előfordulhat.
Maximum három naposan kötelező levenni vagy állatorvossal levetetni a kiskutyák hátsó farkaskörmeit.
A minimum egy hétig infralámpa alatti kiskutya nevelés, nyáron is, ma már gyökeret vert tenyésztői technológia, a herpeszvírus szaporodását előzi meg. Télen az infra segítségével biztosítható az is, hogy különböző hőmérsékletet igényel az anya és a kölykök.
Két hetesen – és utána a második oltásig két hetente- javasolt a modern állatorvosi ismeretek alapján a féreghajtás is a kölyköknek.
És már sok tenyésztő alkalmaz egy ,korai idegrendszeri stimuláció, elnevezésű csecsemő kutya tornát, háromtól tizenhat napos koráig a kölyköknek, amitől később sokkal alkalmazkodó képesebbek és stressztűrőbbek lesznek a kutyák.
A kiadvány szerzője fontosnak tartja, hogy a szopás mellett szoktassuk az ételhez is a kölyköket három hetes koruk után. Leírja, hogyan fejlődik a kölykök és az anya hanggal kommunikációja. Ajánlja, hogy a tenyésztő és családja, és ismerősei minél többet tartózkodjon a kölykök között, a különböző hangú, zajokat okozó tárgyakkal szoktassák a kölyköket.
Pomázi Ágoston, a mi gyakorlatunknak megfelelően, hat hetesen javasolja az első oltást, és leírja, hogyan fejlődnek utána a kölyök kutyák.
Nyolc hetesen javasolja a második oltást, addigra már önállóan esznek, majd utána a komolyabb szocializáció elkezdését, ami-szerencsés esetben- már a gazda feladata.
-Fényképek a kiadványból-
-Folytatása következik.-