Az előző részben arról meséltem Neked, hogy négy hetesen, amikor a kölyök száraztápot is rendszeresen eszik a macskavadász kiskopók, és kikerülnek a lakásból, az óvodából a tanyára, a kerítés számukra átjárható részén ki kell menniük, és megtalálniuk a saját kajásládájukat, mert bent az ennivalót sokszor megeszik a felnőttek. A kutyusok öt, de hathetes korukra már biztosan szaglás alapján, és már emlékezetből is, tudják, hol lehet ki és beszaladni a kerítésen, így a tenyésztő, a Dadus, ahogy Bea elnevezett, már nem tud szinte meglépni a tanya közvetlen környékén előlük.
Még nem vihetők a kicsik a városba szocializálódni, mert még nem telt el a második oltásuk után legalább három-négy nap, de már új tanulnivalót kell biztosítsak számukra. A tájékozódás terén lépünk ilyenkor előre, de ez a játék alkalmas minden nehezen visszahívható, szökős felnőtt vagy fiatal kutyus számára is. Tanulni, a kutya figyelmének megosztását rögzíteni, de szórakozásnak is kiváló.
Kezdjük ott, hogy a túráinkat elmesélő blogbejegyzésekből világos lehetett már számodra, egy felnőtt erdélyi kopót, mindenféle munkavizsga ellenére, nem szabad elengedni az erdőn, mert előbb-utóbb szagot talál, és úgy lefalcol, hogy várhatjuk, és aggódhatunk, míg visszajön. A felnőtt.
A fiatal kopó azonban még bizonytalan önmagában, főleg idegen helyen, nem szívesen hagyja ott a falkáját. Csak később, ahogy fejlődik, tágul számára a világ, következik majd be az az idő, amikor idegen helyen is lesz elég bátorsága önmaga maradni, a vadat, a szagot választani. Ez körülbelül egy éves korában következik be. Ez előtt viszont még szabadon, autó, más kutya és ember-mentes helyen még sok mindent meg kell tanulnia.
A kutyusoknak, nem csak a kopóknak, életük első évében, amíg a falka, a gazda a legfontosabb számukra, kell megtanulják a gazda, a vezető követését, a rá való figyelést, a figyelem megosztását, az embernyom és idegen helyen a saját kutyanyomának követését, szembe- és hátszélben is. Addig lehet és kell is nekik mindezt megtanulniuk, amíg elég bátrak nem lesznek az első idegen helyen való hajtásra. Mert utána már csak hivatalos vadászaton hajthatnak vadászterületen szabadon, az erdőn lefalcolva a kilövésüket kockáztatják, így rájuk kerül a flexpóráz.
A kiskutyákat tehát bepakolom az autóba, és számukra ismeretlen helyre viszem. Ez csupán párszáz méter a tanyától, még az sem baj, ha hallják távolról a felnőttek ugatását, csak ismert szag ne legyen. Aztán kirakom őket, s eltávolodva az autótól, sétálni kezdek. A kicsi kutyák először csak követnek, de a második, harmadik alkalommal, vagy ha megállok, már bátorkodnak, szaglásznak, elindulnak felfedezni. Arra várok csak, hogy elfoglalják magukat, ne rám figyeljenek, s én akkor gyorsan elbújok. Először biztosan nem sikerül, mert nagyon figyelnek rám, de előbb-utóbb, hogy nem egyedül vannak, a tesók biztonságot jelentenek, bele-bele merülnek a jó erdei illatokba, és sikerül észrevétlen eltűnnöm a szemük elől. Ekkor döbbennek rá, a Dadus nincs, és kezdenek el keresni. Illetve, először kiabálni izgatottságukban.
Az első időkben ezt a gyakorlatot érdemes szembeszélben csinálni, hogy én szélirányba bújjak, akkor hamarabb rájönnek a kicsik, merre is kell keressenek. Később fél majd teljes hátszélben is gyakoroljuk, mert ha légszimattal nem kapnak információt, le fogják tenni a kopók a talajra az orrukat, s ott a nyomok alapján pedig megtalálnak. Amikor már ez is profin megy, jöhet a zig-zugfutás. Mire a gazdák elviszik haza kiskutyáikat, a legjobb nyomkövetők elől még az én gyökér-dombok által tagolt művelt nyáras erdőmben sem tudok szinte megszökni előlük.
Ha a gazda a tanyán veszi át a kölyköt, meg szoktam neki mutatni ezt a gyakorlatot, illetve, ekkor már egyedül a saját kölykét, le is szoktam tesztelni a kiskopót.
Minden alomban van két-három irányító nyomkövető ebecske, a többi viszont, amíg falkában gyakorolunk, nem az én nyomomon megy, hanem a tesók látványa, hangja vagy szaga után. Ezeket az egyedül még bizonytalankodó kopókákat kell a gazdának majd az egyedüli nyomkövetésre rávennie, ami hamar sikerül, ha tudják, mit és hogyan kell csinálni. Ezek a kölykök nem lesznek rosszabb nyomkövetők, nem butábbak, csak később érnek. Pont ezért nagyon fontos a nyomkövető tréning gazdik általi folytatása.
Lássuk a nagyobbacska kopók és más kutyák által gyakorolandó szituációkat.
Követő üzemmód: séta a szabadon engedett kutyával az erdőn, jó hosszan, viszonylag lassan, hogy a kutya szaglásszon, előre, oldalra menjen, le-le maradjon, majd csatlakozzon újra hozzánk. Ha kiskutyaként ezt szabadon sétálgatva megtanulja, mindig igyekezni fog akár kiránduláskor, akár vaddisznóhajtás során a saját nyomán visszafele haladva észrevenni a mi embernyomunkat, és arra átváltani, a mi haladási irányunkban, hogy utolérjen és becsatlakozzon hozzánk. Ha ezt rögzítjük éves koráig a kopóban, kevésbé fog a saját nyomán visszaszaladni a hajtás kiinduló pontjára, kivonva magát a további munka alól.
Eltűnős gazdi gyakorlat: A követés elsajátítása után, vele párhuzamosan ezt is gyakorolva, kezdjünk el bujkálni. Ha a kutyus belefeledkezik valami finom szagba, netán el is megy a szemünk elől, bújjunk gyorsan el. Várjuk meg, míg megtalál, ha ez nem sikerül, hangadással segítsük. Ezt a gyakoroljuk először szembeszélben, majd
Embernyomkövetési gyakorlatként, hátszélben, hogy letegye a kutya az orrát, és nyomot olvasva is megtaláljon bennünket.
Az eltűnősgazdi-gyakorlat és a nyomolvasós párja arra tanítja meg a kutyát, hogy figyeljen mindig a szeme sarkából, hol is van és mit csinál a gazdi, mert az huss, egyszer csak eltűnik. Persze, profi nyomolvasó felnőtt kopó már ezen nem izgatja nagyon magát, úgyis megtalálja ember-barátját a nyomon, vagy ha nem, hát hazamegy, de kiskorában még sokkal jobban motiválható a gazda jelenlétének ideiglenes megvonásával. És ha fiatal korában rögzült benne, bármivel foglalatoskodik, a figyelme egy része azért az “eltűnős” gazdán legyen, sokkal jobban fogja tudni a kettős koncentrálást felnőtt korában. És talán kevésbé fog le látni, se hallani…
A fenti gyakorlatokat variálhatjuk úgy is, hogy segítőt veszünk igénybe. Párunkkal együtt megyünk erdei sétára, és egyikünk megfogja a kutyát, eltereli a figyelmét, míg a másik elbújik. Aztán fordítva. Játszhatjuk ezt a családi kirándulás alkalmával is, a gyerekekkel. Ebben a szituban nem csak a nyomolvasást tanulja kedvencünk, hanem azt, hogy mindenkit keressen a családból, azt is, hogy mindenki megfogja őt, így mindenkinek engedelmeskednie kell, illetve mindenkihez kötődnie. Ha egy séta során felváltva fogjuk meg a párunkkal a kutyát, felváltva hívjuk el egymástól őt, akkor megelőzhetjük azt a problémát, hogy csak azzal legyen hajlandó sétálni menni a kedvenc, aki gyakrabban viszi ki. Mert ha nem tanítjuk és gyakoroljuk azt, hogy mindenki a családból legyen vezetője a kutyának, előfordulhat, hogy az eb lefalcol és hazamegy, ha a ritkábban látott gazda engedi szabadon.