Az erdélyi kopó viselkedési mintázata falkában és ennek vizuális jelei 2.
Gyurkó Rita szakdolgozata 2. rész: Előzmények és vizsgálatok, az erdélyi kopó fajta és a dolgozat színhelye, a SSM falka bemutatása
(E fejezetben archív, 2010.04.11-i fényképeket használtam fel illusztrációképpen a falkáról, köztük néhány, sajnos már nem élő vagy elveszett kutyám képével)
3. Előzmények és vizsgálatok
3.1. Az erdélyi kopó kutyafajta részletes leírása
Az erdélyi kopó az FCI 6-os fajtacsoportjába, a kopók, vérebek közé, ott is a középnagy rókakopók szekciójába tartozó régi magyar fajtájú vadászkutya, írja a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub honlapja az erdélyi kopó standardját ismertetve (http1.).
Az erdélyi kopó története során, a középkorban a magyar főúri udvarok kedvelt hajtókutyája volt, falkában, a kastélyba bejárva tartották és falkában, néha más kopófélékkel együtt, de inkább füzérben, tehát 3-8 egyedes csoportokban vezetve vadásztak velük nagyrészt nagyvadra. Az 1849-es éveket követően az erdélyi középbirtokosi udvarházak tartottak erdélyi kopót, húsvadászati célra, kopóudvarban együtt altatva, a kopókonyháról etetve az állatokat, ahol az egyedeknek rangsort kialakítva, de együttműködve kellett megoldaniuk saját belső konfliktusaikat.
Kelemen Attila, ismert erdélyi FCI küllembíró (http2.) nagyszülei elbeszéléséből a világ legfalánkabb állataként ismerte meg az erdélyi kopót, amely küzd a megélhetésért, a kopókonyhában zubogó üstből, ha nem figyelnek, kilopja a fövő húst, és az úgynevezett „úri” kutyákat, vizslákat, pointereket velük tartani nem lehetett, mert a kopó egyszerűen nem hagyta enni őket.
Kovács Ágnes vadgazda-mérnök 2001-es soproni szakdolgozatában (Kovács 2001) Kékessy Lászlót idézi A magyar vadász kézikönyvéből (Budapest, 1925): “A kopó már egész más természetű vadásztárs, mint a vizsla. Fegyelmezetlen, sokszor marakodó, pákosztos, aki nem tanítás szerint, hanem inkább ösztön szerint dolgozik.”
Az erdélyi kopó munkája a vad nyomának követése, hanggal jelzése, a vad hajtása és állítása. A nagyvadat támadnia kell, a rókát lefojtania. De a süldő malacot és a kisebb vadakat, őzeket, nyulakat, macskát – az emberi tiltás ellenére- szinte minden kopó, ha tudja, lerántja és megöli.
Az erdélyi kopónak a vadászat során önállóan, az emberi irányítási távolságon kívül, kopótársaival együttműködve kellett dolgoznia, önálló döntéseket hozni a vad fellelésének módjáról, állításának, a puska elé terelésének, vagy a vadász odahívásának lehetőségeiről – írtam két részes, az erdélyi kopót hobbikutyásoknak bemutató újságcikkemben (K.Gyurkó 2010, 2011).
Az erdélyi kopó vadászati munkája viselkedési szempontból nem különbözik a farkasok vadászati viselkedésétől. Csoportban, falkában együttműködve keresik meg és hajtják a zsákmányt, állítják, rá is fognak. Ha nagyobb a vad náluk, meg a bőre nehezen átharapható, mint a vaddisznóé, a vadász lövi meg. Ha őzet, nyulat, vadmalacot hajtanak, sokszor le is fojtják, meg is ölik – ami a vadászati törvény szerint ugyan tilos, de ha nem megfelelően tanítják a kopókat, és nem látnak elég gyakran vaddisznót, vagy a számukra szintén hajtható rókát, előfordul. Az is, hogy megbontják és elkezdik enni a megölt vadat, mire odaér a vadász. Kovács Ágnes szakdolgozatában (Kovács 2001) Edward von Czynk írásából idéz: “Amilyen csodálni valóan kitartók a kopóink, ha éhezésről és szomjazásról van szó, olyan nagyon tudnak falni is, ha adódik rá alkalmuk. Hegyi kopóink legtöbbje és java letépi és kikezdi a megvérzett vadat, és a vadász gyakran csak a kutya repedésig teletömött bendőjéről tudja meg, hogy talált-e a lövése, vagy sem.”
Az erdélyi kopó vadászati viselkedésében a farkas ragadozó szekvenciáit tanítással, szoktatással, neveléssel és az élelem gazda általi biztosításával nem élelemszerzéssé, hanem a gazda elismerésért való munkává, valamint jó játékká, fölös energiáik jó érzéssel való levezetésére változtatják a kutya számára.
Ugyanakkor egy kopó mindig is terrorista marad, erős az ösztönös késztetése a gyengébb, az áldozatot molesztálására, sokszor a megölésére.
Úgy is mondhatjuk, hogy az erdélyi kopó az ember után a második állat, amely szórakozásból öl. Ezt bizonyítja a kóborrá váló, elvesző kopók megfigyelése: hajtani az erdőbe csak szórakozásból megy. Ha éhes, az emberi településeket kutatja át hajnalban és este, ehető dolgokért, felborogatja a kukákat élelemmaradékért, és falkát, vadászó csoportot képezve más kóbor kutyákkal, őket irányítva, kifosztja a baromfi ólakat, minden csirkét megölnek, de keveset esznek meg közülük.
Az erdélyi kopó mai egyedei, a múltbeli vadászati és tartási módjához idomulva, ma is igénylik a kutyatársaságot, kutya-kutya kontaktusokat. Fejlett szociális életük van a falkában. Sokszor jobban kötődik egy kopó falka-társaihoz, mint gazdájához.
3.1.1. A Sári-sori Macskavadász aranykoszorús erdélyi kopó kennelről
A dolgozatban vizsgált erdélyi kopók a Sári-sori Macskavadász (SSM) kennelben született és ide került kutyák közösségéhez tartoznak, a Macskavadász Kopótanyán, részben kennelben, részben az udvari falkában élnek, sokszor cserélem elhelyezésüket. Ráadásul a falkából változó módon kiemelt két-három kopó rendszerint velem tart őrző-védő szolgálatba, kutyatársaságokba különböző kutyafuttatókon, budapesti kis lakásomba, kedvesemhez Gödöllőre, kiállításokra és vaddisznóskertbe, majd a hazaérkezéssel mindig újradefiniáltatja a falka rangsorát.
A kennelben évente több alom kiskutya is születik, amelyekből tartunk meg, fogadtunk is a falkába gazdájának nem kellő erdélyi kopókat, így a falka folyamatos átalakulásban van lassan húsz éve. Létszáma a 8-10 kutyától az ötvenig terjedt, az elmúlt pár évben húsz egyed közelében volt. Az évek során sok kutyakiállításra, vaddisznós versenyre és vadászatra vittük el a kopókat, kiváló eredményeket értek el, mestertenyészet lett a kennel.
A régi Macskavadász falka és az utóbbi három év falkája lényeges szempontból különbözik. Amíg a kutyákkal laktam a tanyán, és csak felnőttként, évente pár rendezvényre kerültek ki az ebek onnan, egyedül, falkatársaik nélkül idegen szituációba, főleg sok ember közé kerülve, bizonytalanná, félőssé váltak. A korai kölyökkorban létrejövő idegen emberekkel való kapcsolat, mint a viselkedési plaszticitás érvényesüléshez szükséges elvárt környezeti hatás hiánya, nem eredményes és kiállítási győzteshez méltatlan viselkedést okozott a falkája nélkül önmaga értékeit mutatni nem tudó ebeknél, és hátráltatni kezdte a falka genetikai értékének elismertetését. Ráadásul a kölyökként a falkában maradás, a falkához kötődés erősségének növekedése gátolta az idegen emberekkel való felnőttkori normális kommunikációját a kennel kopóinak.
A szelídségre szelektálás fizikai változást okozott a novoszibirszki ezüstróka-populációban 10-30 generáció alatt. Nem indult meg a nem szelektált rókákhoz képest a szelíd kölykökben a félelmi időszakban, 2-4 hónapos korban a kortikoszteroid szint emelkedése, tovább nyitottak maradtak tanulási szempontból, stresszhatásra kevésbé emelkedett vérükben az adrenalin-koncentráció. Az állatok egyre pozitívabban reagáltak az emberre a félelem helyett, és úgy tűnik, az ember mutató jelzéseit is értelmezni képesek – ismerteti Kubinyi Enikő (Kubinyi 2006) az orosz róka-kutatásokat.
A Macskavadász falkában nem kellett ilyen messzire menni az emberek közötti normális viselkedés kialakításához, hiszen alanyaink már domesztikált kutyák voltak. Elég volt a meglévő viselkedési plaszticitás kihasználása a környezet megfelelő ingereinek biztosításával, és a falka iránti túlzott kötődés megelőzésével, intenzív és kora kölyökkorban elkezdett emberre szocializálással.
Az utóbbi három évben a kopó kölyköket nem a falkában neveltük fel, illetve nem kizárólagosan, mint addig. Azóta városi lakásban élnek három hetes korukig a kicsik, korai idegrendszeri stimulációval már háromnapos koruktól emberi szagokkal ismerkednek. Később részben a tanyára költöztetve, félig a falkában, félig onnan kiemelve, szoros városi közelségben velünk, hat rájuk a korábbi évekre jellemzőnél ingergazdagabb környezet. Rendszeresen és egyedül, magunkkal, emberi környezetbe, városba, kutyafuttatókra és más helyekre visszük őket.
Így a fiatal kopóink az eddigi falkacentrikusság helyett kettős kötődésűekké váltak, mind a falkában, mind idegen emberi környezetben biztonságban érezve magukat, alkalmazkodni és kommunikálni képesek lettek.
FOLYTATJUK.
E rész irodalma:
http 1: Erdélyi kopó standard. In: Magyarországi Erdélyi Kopó Klub. http://www.erdelyikopo.net/text/text.php?id=16 (2013.04.11.)
http 2: Székelyhídi S.(2003): Interjú Dr. Kelemen Attilával az erdélyi kopóról. In: http://erdelyinimrod.ro/html/archivum/281 (2013.04.17)
Kovács Á.(2001): Az erdélyi kopó alkalmazása a magyar vadgazdálkodásban. Szakdolgozat. Sopron, 2001. In: http://www.erdelyikopoalapitvany.eoldal.hu/cikkek/vadaszati-alkalmazas.html (2013.04.14)
K. Gyurkó R. (2009): Kutya-viselkedésterápia konferencia 2008. a kutya, 2009/2, 3 In: http://www.neveletleneb.hu/kutya-viselkedesterapia-konferencia-2008/ (2013.04.15.)
K.Gyurkó R.(2010): erdélyi kopó: élő vadászati relikvia vagy modern sportos városi eb? Nemzetközi Kutya Magazin, 2010/11. In: http://www.neveletleneb.hu/erdelyi-kopo-elo-vadaszati-relikvia-vagy-modern-sportos-varosi-eb/ (2013.04.11.)
K.Gyurkó R (2011): A városlakó erdélyi kopó. Nemzetközi Kutya Magazin, 2011/1. In: http://www.neveletleneb.hu/a-varoslako-erdelyi-kopo/ (2013.04.11.)
Kubinyi E. (2006): A kutya mint az emberi szociális kogníció evolúciójának modellje. In: Miklósi Á., Topál J. (szerk.): Kutyagondolatok nyomában. Typotex. Budapest, 2006. 199 p. , 59-93. old.