kutya-viselkedésterápia konferencia 2008

“a kutya” 2009.02.-03. szám

Kutyával kutyás helyeken forgolódva egyre gyakrabban találkozom olyan pesti és vidéki kedvencekkel, akiknek viselkedésével nincs megelégedve gazdája. Az okokat keresve azt látom, egyre kevésbé tolerálják az emberek a kutyák természetes viselkedését, például a házőrzők ugatását, ha idegen eb megy el a ház előtt. Van olyan város hazánkban, amelynek szélső utcájában összefogtak a szomszédok egy, a kutyáját rendszeresen sétáltató gazda ellen, mert napi testedzésüket, el nem ítélhető módon, az utca négylábúinak csaholása kísérte. Rengeteg problémás kutya van azért, mert csupán vagyonvédelmi berendezésnek használnak egy társállatot, vagy azért, mert annyira családtag, hogy elfelejtkeznek kutyaságáról: fűszer nélkül meg sem eszi már az eledelét, és odakap „emberbarátjának”, ha ki akarják tessékelni a fotelból. A kutyás tudományok 2008. július 5 és 9 közötti, 26 ország 210 kutatójának részvételével zajlott nemzetközi rendezvény utolsó napi szatellit konferenciáján, az állatorvosoknak és magyar kutyás szakembereknek rendezett I. Kutyaviselkedés-terápia Konferencián a szervezők, az ELTE Etológiai Tanszékének munkatársai a problémás kutyákkal való foglalkozás sokrétű, etológiai és állatorvosi szempontjait mutatták meg az érdeklődőknek. Ismertették a legfrissebb külföldi és a saját, etológiai tanszéki eredményeit a kutyák és farkasok viselkedés-kutatásának. És csak reménykedhetem, a konferencián részt vett állatorvosok talán nem legelső megoldásként fogják javasolni az ivartalanítását a szökési probléma miatt jelentkező gazdák pár év múlva tenyésztésre való, vaddisznóhajtásra szelektált, ritka vérvonalú erdélyi kopó kanjának, mint nemrégiben történt.

Dr. Csányi Vilmos professzor bevezetőjében arról a tizenöt évvel ezelőtti felismerésről beszélt, amikor a vizsgálatok során rájöttek, a kutya nem csak egy kedves, otthon tartott jószág, és laboratóriumi állat, nem csupán jutalmazással és büntetéssel kondicionálható szervezet. A háziasítás és a szociális kapcsolatok kiépítése során olyan, az emberhez hasonló tulajdonságok alakultak ki benne, amely nem jellemző sem a farkasokra, sem a csimpánzokra. A kutyák együttműködő állatok. Dr. Topál József etológus-pszichológus 2-3 éves, nem beszélő gyerekek viselkedésének megfelelő jelenséget bizonyított kutyáknál is: a tanulási helyzetekre való érzékenységet. A tanulási lehetőséget négylábú társaink is várják és örömmel tanulnak. Rítuskövetés és utánzás is jellemzi kedvenceinket. Ez utóbbira példaként mesélte el a professzor a családjában nemrég megtörtént esetet, amikor is a 11 éves Jeromos a nyaralóban éjjel egykor ki, háromkor be, négykor ki, ötkor újra bekéredzkedett, és a sokadik éjszaka nem hagyta őket aludni. Kutyaajtót szereltek hát fel. Csányi doktor megmutatta Jeromosnak, ha a kezével tolja az ajtót, az kinyílik. Jeromos utánozta: megnyomta mancsával a deszkát, mire az döngve visszacsapódott. Hiába nyomkodta a kutya kívülről is és belülről is, nem jutott ki rajta, s kétségbeesve ugatni kezdett. Ekkor jött rá a professzor, rosszul mutatta: a kutyának nem a mancsával, hanem a fejével kell az ajtót nyomnia ahhoz, hogy a törzse is átjuthasson rajta. A professzor tehát négykézlábra állt, s a fejét használva átmászott oda, s vissza a kutyaajtón. Éjszaka már Jeromos önállóan ment ki meg be.
Az professzor elmesélt egy másik friss történetet egy nyolc éves szuka kutyáról, aki minden este vacsora után bepisilt. Felhívták őt a gazdák, s mint etológus, arra gondolt, ez egy kellemetlen hatású rítusa a kutyának, és javasolta, ne kapjon az eb vacsorát, tegyék át az étkezését reggelre. Este várta a kedvenc a teli tálat, nem jött. Nem volt kaja, így tócsa se keletkezett a szőnyegen. Reggel az eb megehette a napi betevőt, nem vizelt be, az ő, ki tudja, mitől rögzült rossz szokása az esti étkezéshez kötődött. Így egy egyszerű szokásváltással, mindenféle trenírozás nélkül megoldódott a szobatisztasági probléma. Persze, nem mindig és minden esetben ilyen egyszerű, és csak néha helyettesíthető etológussal a kutyakiképző és az állatorvos-szakember, és ezért át is adta gyorsan a szót Dr. Csányi Vilmos a normális és abnormális viselkedést családi kutyáknál vizsgáló fiatal etológus kolleganőjének.

Ujfalussy Dorottya Júlia etológus előadásában a viselkedési problémák csoportosításáról beszélt. A normalitás megítélése is változó lakókörnyezetenként: falun elismerést vált ki egy jó ugatós kutya, a panel hatodik emeletén viszont gondot okoz. Előfordul az is, hogy csak küllemre, és nem életmód alapján választott a gazda fajtát, így például csak stresszben él egy afgán agár egy városi, házibuli-kedvelő, lakásból alig kimozduló hippinél, bármennyire megy is az a fajta a sérójához. A viselkedési problémák első csoportja, amikor a kutya ökológiájából, esetleg temperamentumából adódó természetes viselkedése váltja ki a gazda nem tetszését. Ilyen az emberekre felugrálás, a gyerekek szájának és arcának nyalogatása. Vagy az ásás. Ezeknek a viselkedéseknek a megszüntetése nevelési feladat.
A problémák következő csoportja, amikor egy normális viselkedés abnormálisan eltúlzott mértékben jelentkezik a kutyánál, például a kötődés abnormális erőssége váltja ki a szeparációs stresszt, amikor az otthon hagyott kutya állandó ugatással vagy a tárgyak, lakásberendezések iránti agressziójával fejezi az egyedül maradás iránti nemtetszését. És a harmadik csoport a már kutya-mércével is abnormális viselkedés, amely lehet öröklött, vagy a környezet is okozhatja. Akár az állat életébe is kerülhet, emiatt menhelyre vihetik, vagy elaltathatják. Azonnali segítségre van ilyenkor szükség. A kutya büntetése ebben az esetben nem segít. A gazda elmarasztalása ellentétes hatást válthat ki. Az embereket és a kutyát egységben szemlélő családterápiára van szükség, a problémák okainak megkeresése, és jó kommunikálása elmaradhatatlan, több megértésre és türelemre kell rávenni a gazdákat. A kutya a család része, és egy problémás családban a kutya is problémás lesz. Az állatmenhelyek a problémás kutyák gyűjtőhelyei. A viselkedésterápia speciális szakma, nyitottnak kell lenniük és együttműködniük a kiképzőknek, az állatorvosoknak, a kutyapszichológusoknak, és ebben az etológia sok segítséget tud nyújtani.

Dr. Sátori Ágnes állatorvos a rendszerváltás negatív hatásai, az elszegényedés, a társas kapcsolatok megfogyatkozása, elbizonytalanodás kompenzációjaként a társállatok szerepének felértékelődéséről beszélt. A páciensek testmérete csökkent és a huszadik század végére az állatorvosok szerepe is megváltozott: a gazdasági haszonállatok telephelyeire való kijárás helyett egyre több kisállatot szállítanak be a rendelőbe. A gyógyító tevékenység mellett egyre fontosabbá vált a megelőzés, és a folyamatosan gondozottak körének kialakítása, az ellátott tenyésztők képzése, a praxis. E szemléletváltás következménye, hogy az egyetemen az állatorvos-hallgatók két éve már választhatják az „ember-állat kapcsolatok” nevű tárgyat fakultációként.
A viselkedési zavarokról szólva a doktornő külön problémának tartja, hogy nincs egységes nómenklaturája, szakkifejezési rendszere a témának, ezért összevethető vizsgálata is nehéz a gondoknak. Sok idősebb állatorvos például az agressziót a harapásossággal azonosítja, holott az csak egy része a túlzott agresszió megjelenésének. A viselkedési problémák vezető tünete a félelem és az agresszió. Ugyanakkor a gazdák nem szívesen beszélnek a destruktív magatartásról és a kedvencük hiperszexualitásáról. A 2003-ban végzett felmérés szerint a viselkedési problémákkal küzdő állatokat a gazdák 32 százaléka kutyaiskolába viszi, 10 százaléka kiképzőhöz, és csupán 2 százalékuk keresi meg ezügyben az állatorvosát. Az állatorvosok válaszai alapján 3 százalékában kerül csak viselkedési probléma miatt orvoshoz a kutya, de az egyéb vizsgálat és kezelés mellett az állatok 25 százalékáról derül ki mellékesen viselkedészavar. Dr. Sátori Ágnes 2007-es felmérésében vidéki kis- és nagyvárosi, és fővárosi állatorvosi rendelők sokaságát kikérdezve az euthanázia fő okaként jelölték meg az állatorvosok a jelentős veszélyeztetést okozó viselkedési problémákat, kiemelt mértékben az agressziót, kevésbé a kezelhetetlenséget és a szökést. 217 kutyatartó gazda 2007 év végi megkérdezése alapján a kedvencek 44 százalékánál figyelhető meg viselkedési probléma. A gondok fele félelem, 28-30 százaléka agresszió és 22 százaléka rombolás. Ugyanakkor a gazdák már 30 százaléka gondolta azt, ellentétben a 2003-as 2 százalékkal, hogy az állatorvos segíteni tud, és jelentősen nőtt az egyéni kiképzők iránti bizalom a kutyaiskolákkal szemben. És amikor a gazda ténylegesen elvitte problémás állatát az állatorvoshoz, az esetek 70 százalékában javult a helyzet. A kanok agresszivitásának visszaszorítását sebészeti úton érték el, a félelem csökkentését idegrendszert befolyásoló gyógyszerekkel, a rombolásról leszokást gyógyszerekkel támogatott viselkedés-terápiával, segítettek tanácsadással vagy tudták, abban a speciális esetben kihez is kell a megoldásért a gazdának fordulnia.

A doktornő véleménye szerint a viselkedés-terápiában együtt kell működnie az állatorvosoknak, az etológusoknak, a pszichológusoknak és a kynológusoknak, mert komplex problémára csak a tudomány-ágak összefogása adhat választ. A viselkedési zavarok okai multifaktorálisak, a genetika, a temperamentum és a környezeti hatások egyaránt közrejátszanak a kialakulásában. A sebészeti eszközök, az ivartalanítás, a feromon-terápia, a nevelési tanácsadás, az alternatív terápiák, például agresszió estén a fehérje-arány csökkentését és a hosszan felszívódó szénhidrátok arányának növelését alkalmazó diéta, hozzájárulhat a problémák csökkenéséhez. De bizonyos viselkedési problémák kezelése egyes családokban, ahol a problémát újratermelik saját gondjaik által, nem lehetséges.
A gyakorlati viselkedésterápia a megelőzéssel kezdődik: a megfelelő fajtaválasztással, az ember és az állat személyiségének összeillésével, a korai szocializációval. A kölyökkori nevelési tanácsadásra lehetősége van a felkészült állatorvosnak a kölyökoltások beadásakor. Konkrét probléma esetén a viselkedés-terápia a családlátogatással és az esetfelvétellel kezdődik, s az állatorvosi viselkedés-terápia után nagyon fontos az esetek utánkövetése, mert a gazda magától nem fog sokszor visszajönni, ha továbbra is gond van. A kezelő állatorvos felelősséggel tartozik a kutyák, a családok és a menhelyek felé, ahova a problémás kutyák legnagyobb részben kerülnek.

Dr. Gácsi Márta etológus, kutyakiképző előadását egy kutyagazda felmérő kérdésre adott válaszával kezdte. –Előfordult, hogy kutyája agresszív volt, és támadott? -így a kérdező etológus. -Nem- hangzott a válasz. –Előfordult, hogy kutyája megharapott valakit? -Nem-kezdődött a válasz, de így folytatódott-ja, két embert igen, de azok megérdemelték…
Az etológus szerint amelyik állatban agresszió lakozik, az a normális az állatvilágban, és sok „modern” állásponttal szemben a dominancia nem biztos, hogy rossz intézmény. Más az optimális agresszió szintje egy szolgálati kutyánál és más egy családi kutyánál. Ugyanakkor nagyon nehéz a játékos agressziót a valóditól megkülönböztetni, és erre, mint a fenti sztori is bizonyítja, a gazdák egy része nem képes.
A kutyanevelés „a gazda mint alfa-állat” felszínes etológiai ismeretei sokszor valóban jogos agressziót váltanak ki az állatból. Ilyen hibás magatartás, amikor egy félő és elkerülő magatartást mutató állatot minden áron meg akarunk simogatni, hogy „ne féljen, megbarátkozzon”. Helytelen a csontelvétel és a hanyatt fektetés, megadásra kényszerítés, mint a „dominancia letörésének nevelési eszköze” is. A farkasok megfigyelése ugyanis azt mutatta, hogy a küzdelemben alul levő állat mindig morog és vicsorog. A kutató bemutatott videón egy általuk nevelt öthetes kölyökfarkassal végzett kísérletet. A fiatal állat életében először kapott nyers húst egy kísérleti szobában. Érdekelte, nyalogatta majd rágni kezdte. Ekkor ment be a kölyköt nevelő hallgató, és megpróbálta az eledelt elvenni, de közel sem tehette a kezét a farkaskölyök zsákmányához, a pindur állat hatalmas hörgéssel, tűfog-csattogtatással, váratlan, a húsra örökölt program szerint beinduló agresszivitással védelmezte zsákmányát. Az ember-kutya kapcsolat vidéken meghatározott szabályrendszer szerint zajlik, s a kisgyereket arra oktatják, „ha eszik, nem menj oda”. Mi, etológusok, a farkas ősök megfigyelése alapján -mondta Gácsi Márta-, azon a véleményen vagyunk, hogy joga van egy kutyának az eledelét védelmezni. Hiszen a farkasok alfa-hímje sem veszi el a kölyöktől a húst, sőt, ha a kicsi kér, ad az övéből. Került hozzám olyan fiatal kutyus, aki a kisfarkashoz hasonló elánnal védelmezte élelmét, és én hosszan elgondolkodtam azon, megtörjem-e. Nem tettem. De az sem biztonságos az együttélés szempontjából, ha nem engedi a gazdát az eb magához és az élelemhez, ha muszáj, ezért a kutyának alternatívát, másik élelmet nyújtottam a kezem mind közelebbi elviseléséért cserébe. Végül rájött, nem elvenni, hanem adni akarok, és kiépült a bizalma irányomban.
Ha a kutya morog a gazdira, viselkedésterápiára lenne szükség, de erre nincs idő. Ilyenkor, nem biztos, hogy helyesen, az állatorvos javaslata az ivartalanítás. A kiképzők állítják, hogy a tréningezett kutya nem agresszív, de arra nincs bizonyíték, hogy ennek a tréning az oka. A különböző kutyás szakmák együttműködése látszik igazán eredményes megoldásnak.
A legújabb kutatások egy része a farkas-örökség meghatározására irányul. Eddig a fogságban élő farkast vizsgálták, és most kiderült, a vadon élők között sokkal több a pozitív szociális interakció a vártnál. Az alfa páré a megfigyelések alapján vezető szerep, nem a hímé, mint a régi vélekedések szerint. A dominancia-vitákat falkán belül csekély sérüléssel intézik, idegen falkák között halál a vége. A letaszított falkavezér elhagyja a falkát.
A kutyatámadások okait vizsgálva felmerül a kérdés, ki a hibás? Tény, hogy régen nem engedték oda a gyereket a nagy testű őrzőhöz anélkül, hogy az látott volna már életében gyereket. Nem értik az emberek a kutya jeleit, ezt oktatni kellene. Vétlen az áldozat? Vagy a kutya, mert „ő még sose harapott meg senkit…”?
Tény, hogy a dominancia-agresszió, a figyelmeztetés nélküli támadás genetikailag jelen van több fajtában, például a spánielben, a rottweilerben és a retriverekben. Már gyengéd, szóbeli korrekció is kiválthatja a gazda-család elleni agressziót, és erre rosszul reagálva pozitív megerősítésben részesítjük az ebet. Természetellenes tartási mód is van a háttérben, mert a farkasvezér, ellentétben sokszor az emberekkel, nem akarja az alárendeltet uralni minden pillanatban, csupán abban a néhány, szükséges és fontos dologban. Mindenesetre senki ne higgye, hogy birtokában van az egyedül üdvözítő módszernek. És nem kell, hogy mindenkinek kutyája legyen, főleg nem számára nem megfelelő fajtájú és habitusú eb.

-Viselkedés terápia, gyógyszeres kezelés és ivartalanítás esetén- hangsúlyozza a következő előadó, Dr. Csikós Károly Miklós állatorvos-sokkal hosszabb az út az elaltatásig, mint anélkül. A tulajdonosok néha úgy látják, kutyájuk nem akarja a kezelést, és sokszor maga az állatorvosi vizsgálat is oka az agresszió fokozódásának. Ezért az előadó nem hosszas megfigyeléseket tesz problémás négylábú pácienseinél, hanem konfliktus-listát irat a gazdával, hogy megállapítsa, offenzív vagy defenzív az agresszió. A gyógykezelés után pedig első állomás a konfliktus-kerülés, eszközei az elzárás, a szájkosár, a halti, a magára hagyás, a nem játszás, a negligálás. A szívlapát nem alkalmas az agresszió kezelésére. Második lépcső a viselkedés-terápia, a hozzászoktatás, a túlérzékenység megszüntetése, az ellenkondícionálás, az elárasztás, az elriasztás. Végső megoldás a környezet megváltoztatása, a tudatos tulajdonosváltás, nem a menhely. Olyan gazda keresése, aki alkalmas a probléma kezelésére. Bizonyos gyógyszerek alkalmasak az agresszió csökkentésére. A feromonok is. Bár az androgének, vagyis a férfi nemi hormonok nem okoznak önmagukban agressziót, csak fokozzák azt, az ivartalanítás is csökkentheti a bajt. A domináns és a félelmi reakció egymás két véglete, és az egyik teljes negligálása a mások előjövését válthatja ki. Szükség van minden esetben az ellenkondicionálásra és a környezetváltozásra. Euthanázia szükséges abban az esetben, ha súlyos agresszióról van szó, nagy termetű a kutya, kezelésre nem javul és a tulajdonos együttműködésre képtelen.

Klausz Barbara etológus kategorizálása szerint a normális agresszió eszköz valami megszerzésére, a harag és a félelem kifejezése. Az abnormális agresszió energia és időveszteség számára, és sérüléssel jár. Az agresszió idegi helyzetét nehéz meghatározni, a komplex szociális tevékenységgel együtt érdemes vizsgálni. Egy biztos, az alacsony szerotonin szint magas impulzusú cselekvéseket, agressziót okoz.
Abnormális az agresszió mindkét fél számára akkor, ha alacsony provokáció estén jön létre a túlzott reakció. Ha az ellenfél figyelmen kívül hagyja, fel sem ismeri az ellenfél csökkenő agressziós szándékát, az ellenfél szociális jelzéseire érzéketlen. Ilyen problémákat okozott egyes harci eb-vérvonalak speciális tenyésztése. A célobjektum célponttá válik bennük. Külön kutatja az előadó a Rage-szindromát. Ez a hirtelen, előjelzés nélküli, gazdára irányuló, gátlás nélküli mélyreható és durva, soksebes harapás közben zavart a kutya, kifejezéstelen a tekintete és nincs fenyegető testtartása. Serpell kutatása során kétezer ilyen harapásos eset gazdáját kérdezte meg, a spánielek között az arany cocker vezeti a sort gyakoriságban. Eltúlzott dominancia-viszonyban levő állatoknál, szociális szituációban, de nem jósolható módon következik be, a viselkedés súlyossági sora: fixálás, morgás, vicsorgás, kapás, harapás. A külföldi kutatások alapján a családi vonal meghatározó, és a harapott kutyák ötven százalékában alacsony volt a szerotonin szint.

Dr. Topál József pszichológus, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének főmunkatársa, az MTA Etológiai Kutatócsoportjának tagja viselkedési párhuzamokat vázolt föl a kutya és az ember között, ilyen például a kötődés, mint biológiai jelenség. A háziasítás hosszú ideje alatt kölcsönösen hatott egymásra a két faj. A kutya simogatása ma már endorfinokat, örömhormonokat szabadít fel az emberi agyban, ugyanakkor a kutya meg átveszi a vele élő ember stressz-szintjét. A farkas és a kutya kötődési viselkedését vizsgálták nemrég az Etológiai Tanszéken. Azt találták, hogy az öthetes kisfarkasok az ember-nevelőjük után az idegen kutyát preferálják, míg az öthetes kiskutyák általában az embert választják a kutyák helyett. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy öröklött már a kutyák ember iránti kötődő magatartása. És ez a program a farkasban nincs benne. A kötődő magatartás speciális viselkedési rendszer, amit a megfelelő korban az embergyereknél és a kutyánál is megfelelő ingerekre aktiválódik. Tíz éve az Etológiai Tanszék munkatársai Dr. Csányi Vilmos professzor vezetésével az Ainsworth-féle, csecsemőknél használatos, némileg módosított „Idegen helyzet teszt” segítségével vizsgálták a kutyák gazdájuk iránti kötődését, reagálását arra, ha gazdája kimegy a szobából, majd vissza, majd idegen megy be. A kutyák először közelség-és kontaktuskeresésbe kezdenek, törekszenek a kontaktus fenntartására, a gazdától való szeparáció hatására stressz indukálódik bennük, amely viselkedési indikátorai a gazdával való újratalálkozás alkalmával megszűnnek. A kutyák képesek életük végéig új kötődéseket, új emberi kapcsolatokat kialakítani.

Az állatorvos napi gyakorlatában, a két perces oltás alatt sokszor rejtve marad a kutya kötődésének nem kívánatos megnyilvánulása, ha a gazda nem kérdezi meg: mondja, doktornő, a Fifi mért áll bosszút rajtam mindig, ha otthon hagyom egyedül?- meséli gyakorlati tapasztalatait Dr. Demjén Zsófia állatorvos, az Etológiai Tanszék PHD hallgatója. A rombolás nagy része mögött szeparációs szorongás áll, ami a rosszul kötődés miatt következik be. Rosszul kötődik sokszor a túl korán leválasztott kiskutya, és akkor is gond lehet, ha a gazda túldimenzionálja a köztük levő kapcsolatot.

A kutyák öregedésének módja, gyorsasága között jelentős egyéni különbségek vannak- beszélt Dr. Vas Judit biológus, etológus az ő kedves kutatási témájáról.- Léteznek sikeresen öregedő, enyhén és súlyosan hanyatló ebek. Az öregedés módja függ a fajtától, a keverékek általában tovább élnek, a testmérettel fordítottan arányos a várható élettartam. Idős korú állatnál kevesebb a fehérjeigény, fokozottabb a stresszes állapot, mert magasabb a kortizol és az ACTH szint, és a stresszre még több szabadul fel. Lassabb a sebgyógyulás, érzékenyebb az állat, hamarabb lesz allergiás valamire, tumorok alakulhatnak ki testén, és diabeteszessé válhat. Fokozódik a sejthalál, az érzékszervek eltompulnak, szervfunkciók csökkennek, izomzat leépül, részben a kevesebb mozgás következtében, a bőr kiszárad. Az idősödő állat viselkedése is megváltozik. Tapintásra érzékenyek lesznek, kommunikációs és testhőmérséklet-szabályozó képességeik csökkennek. Memória-zavarok lépnek fel náluk és tanulási nehézségekkel küszködnek. Alvás-ébrenléti ciklusuk felborul, se mély alvás, sem igazi aktivitás nem jellemző már rájuk, a szobatisztaság is elmaradhat, egyes állatok pedig agresszívabbak lehetnek. Kognitív képességeik, például az asszociáció kialakítási gyorsaságuk, általánosítási képességük sokkal rosszabbá válik, testi leépülésükkel összefüggésben. Demencia-vizsgálattal pontosan felmérhetőek ezen képességek állapota.
Tehetünk azonban kutyánk öregedésének lassításáért. Kimutatták például, hogy később és lassabban öregszenek a fiatalabb korukban aktívan vadászó kutyák. A középkorú kutyák tanítgatásával öregkorukra is megőrzik majd szellemi frissességüket. Idős kutyák számára is vannak megfelelő gyakorlatok, testüket és szellemüket is aktívan tarthatjuk, persze nem teljesíthetetlen feladatok elé állítva őket. Változatos ingereket biztosítsunk számukra, jót tesz a sok séta, kocsikázás, és az izgalmas jutifalatok. Az idős kutya lakókörnyezetét is át kell alakítsuk, rosszabb alvása és érzékeny bőre miatt igényelheti a puhább és nyugodtabb helyre tett fekhelyet. Különösen fontos a fogai tisztán tartása. Puhább eszközzel keféljük, más sampon kell kiszáradó bőrére, mint felnőtt korában. Fontos a kalória-bevitel csökkentése, hiszen az elhízott kutyák még gyorsabban öregszenek. És érdemes kerülni a konfliktust agresszívabb kutyákkal, hiszen kedvencünk nem biztos, hogy tisztában van ereje csökkenésével, önbizalma nem öregedett és a sérülés bizony, sokkal lassabban gyógyul.

A viselkedés-terápia nem lényegtelen része, hogy a tudás és a segítő szándék mellett tulajdonképpen ki és mit is tehet meg a jelenlegi magyar jogszabályok alapján?  Dr. Gerencsér Ferenc állatorvos, ügyvéd arra hívja fel a figyelmet, hogy az állatokkal kapcsolatos jogszabályok csak állatorvos számára engedélyezik anyag beadását, beavatkozást az állat szervezetébe, ellentétben az ember-gyógyításban, ahol bizonyos feltételek megléte esetén orvosi diploma nélkül is végezhet a természetgyógyász kezelést. A viselkedés-terápia megelőzési része, amiben az állatorvosnak, a biológusnak, a tenyésztőnek és a kiképzőnek együtt kell működnie. Aztán a gyógyszeres kezelés, ha szükséges, az állatorvos kompetenciája, a gyógytorna, mint a kezelés része, de már nem orvosi hatáskör, és a viselkedés-módosítás a kiképző szakmája.
Fontos tudni a kutyával foglalkozóknak a kutya viselkedésének jogi következményei szempontjából, hogy a kutya dolog, nem önálló akarattal rendelkező lény, és nincs eszmei értéke. A kontinentális jogban, akinek tulajdonában vagy birtokában van, az felel érte. Az állattal kapcsolatos ügyekben szakértő jogász több gyakorlati ítéletet mesélt el a hallgatóságnak. Egyik ilyen, amikor a kutyás ellen azért tettek feljelentést, mert az eb ugatott, és azt a szomszédok birtokháborításnak érezték. Ez az önkormányzat jegyzőjének kompetenciája, egy éven túl a bíróságé. A hozzáértő szakértők álláspontja az, hogy a kutya természetileg ugat, és ebben korlátozni csak az elviselhetőség határán túl lehetséges jogilag. Nincs szabály arra, mi a jogi álláspont abban az esetben, ha a kutya tőlem megszökött, és két nap múlva valahol csinál valami problémát. Egyedi jelölés nélküli kutya esetén a tanúk szerepe értékelődik fel, a két szomszéd vallomása bizonyítja a tulajdonjogot, így kár esetén a felelősséget is. Ha az eb embert mar, gazdája által okozott testi sértésnek minősül, nyolc napon belüli gyógyulás esetén könnyű, azon túl súlyos testi sértésnek. Szándékos az elkövetés, ha uszítják a kutyát. Komoly büntetést helyez kilátásba a jog a maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást okozó testi sértés bekövetkezte esetén, életveszély fennállásakor akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik az állat gazdáját. És társadalmi nyomásra ezek a BTK meghatározta büntetési tételek várhatóan szigorodni fognak.

Felmerül mindig a kérdés, tehet-e a gazda a harapás bekövetkezéséről. Vizsgálni kell ilyenkor a megfelelő, a kutya fajtájához igazodó tartást, képzettségét mind a gazdának, mind a kutyának, és azt is, a sértett tett-e valamit, ami elősegítette az esemény bekövetkeztét, vagyis közrehatott-e. Az udvarban bekövetkező házőrző-harapásos történetekben léteznek precedens ítéletek: amennyiben a kapu nyitva, nem kulccsal zárva volt, és bárki, a postás, a gázleolvasó jóhiszeműen bemehetett, a besurranó tolvajt se harapja meg „jogosan” a kutya. Amennyiben ki van írva, hogy harap, és éjjel mászik be a rosszfiú, jogos védelem az eb tette. Megkülönböztet a jog hanyag gondatlanságot, amikor bekövetkezhet a sérülés, kár, de bízik az elkövető annak elmaradásában, és súlyos gondatlanságot, amikor előre látható a bekövetkező esemény, az elkövető nem tesz semmit annak elhárítására, belenyugszik annak megtörténtébe.
A kiképzők, mint szakemberek felelősek munkájukért. Egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért, ha sérülés következik be például az őrző-védő munka gyakorlása alatt.

A magyar nyelvű viselkedés-terápiai konferencia előtti napokban zajlott nemzetközi Canine Science Forum nemzetközi kutatóinak prezentációiból mutatott be Dr. Kubinyi Enikő etológus párat a magyar kutyás szakembereknek. Kiemelte például az olasz Stefanini és munkatársainak felmérését egy olasz viselkedés-terapeuta 96 esetének vizsgálata alapján. A tanácsadóhoz forduló, főleg gyerekes családok 48 százaléka agresszióról számolt be, 19 százaléka az ebeknek nem volt behívható, és 16 százaléka a gazdáknak nem tudta kedvencét pórázon sétáltatni. A terapeuta ugyanakkor úgy találta, a gazdák háromnegyede rosszul ítéli meg a kutyája problémáját. Érdekes viszont, hogy nem említette az első három probléma között a mások által gyakorinak tartott vihar és petárda-félelmet.
Úgy tűnik, a Rage-szindróma visszavezethető a szerotonin alacsony szintjére, ezért néhány kutató más viselkedési problémára, például 5 körözéses pótcselekvésre, 9 ürülékevési gonddal birkózó eb-esetre, 9 kényszeres hegnyalogató szindrómára és 6 testpont-kergetéses problémával küzdő páciens kezelésében próbálták ki a triptofan emelt mennyiségű adagolását, ami egy elsődleges, az élelmekben előforduló aminosav, és a szerotonin-szintre hat. A felsorolt viselkedési problémákban azonban hatástalannak bizonyult.
Dreschel nevű kutató az interneten szétküldött és kiértékelt adatok alapján, 721 kutya felmérésével arra a következtetésre jutott, hogy a nemszociális félelemről, vagy szeparációs szorongásról beszámoló gazdák kutyáinál gyakoribbak voltak a bőrproblémák, és a kedvencek rövidebb ideig éltek.
Wright és munkatársai az impulzív kutyák személyiség- és viselkedésjegyeit írták le. Ezek az állatok előbb cselekszenek, (utólag „gondolkodnak”), nem tudnak várni a sorukra, agresszióra hajlamosak, gyakran hangoskodnak, szociális együttműködésre kevéssé képesek, gyakran szöknek, próba-szerencse alapon tanulnak. A tesztek, kérdőívek után élettani vizsgálatokkal megállapították, hogy ezek az állatok kevesebb szerotonin és dopamin anyagcsere-terméket ürítenek ki a szervezetükből, mint a nyugodtabb személyiségű társaik.
Bennett és kutatótársai a Ausztráliában 28 leggyakoribb kutyafajta karakterének jellemzőit vizsgálta, és az derült ki, élnek bizonyos sztereotípiák a leggyakoribb fajtákról, de ezeket sokszor a fajta külleme befolyásolja. Igen sok a tennivaló a tudatos szelekció eredményeképp egyre jobban megjósolható jellemvonásokkal bíró fajták ismeretterjesztése területén. Braun a legnagyobb osztrák menhely adatainak elemzésekor arra a következtetésre jutott, hogy a menhelyi kutyák igan gyakran feketék és 46 cm-es magasságnál nagyobbak, amit Kubinyi Enikő nem a nagy fekete kutyák esetleg gyakoribb viselkedési problémájával magyaráz, hanem azzal, hogy az ilyen kinézetű jószágokat sokkal kevésbé szívesen választják társuknak a menhelyről kutyát kivivő tulajdonosok.

A kutyák agressziója és domináns viselkedése kérdéskörében válogatta Dr. Pongrácz Péter biológus-etológus az általa bemutatott külföldi friss kutya-kutatásokat. Erika Bauer (USA) például a kutyák egymás közötti játékában figyelte meg a domináns viselkedés jegyeit. A kezdeményezés, a játékra való felhívás minden vizsgált kutya-korosztályban azonos gyakorisággal fordult elő. Kölyköknél a leszorítás és a teljes testtel való ráfekvés gyakoribb, serdülő ebek között az ál-hágás, pofa nyaldosások, és ebben a korosztályban a leggyakoribban a dominancia-törekvések. Felnőtt kutyák között csökken a dominancia-viselkedési jelek gyakorisága, a kialakult rangsor miatt, szelídebb a játék.
Rebeca Amno egy főemlősök körében megfigyelt jelenséget vizsgált kutyáknál, a beavatkozó harmadik fél viszonyulását, a koalíció-képzést. A kísérlet úgy zajlik, hogy két állat játszik, és egy harmadik beszáll a játékos verekedésbe. A páviánoknál például a beavatkozó legtöbbször a domináns fél oldalára áll, a domináns-ismerőst segíti minden esetben. Kérdés volt, hogy a kutyák képeznek-e koalíciót, és milyen mechanizmusokkal, a domináns kutyák gyakrabban avatkoznak-e be, ha igen, az ismerősöknek vagy a felül levőknek segítenek-e? A kísérlet azt mutatta, hogy csak részben képeznek koalíciót az ebek. Nagy általánosságban a győztes kap több segítséget, de a domináns beavatkozó állatok általában a vesztest támogatják. Alárendelt beavatkozók a domináns oldalára is állhatnak. És ami különös, a beavatkozó sokkal gyakrabban támadja az ismerősét, mint segítene neki. A következtetés, hogy ezek az interakciók inkább játéknak minősülnek, mint dominancia-helyzetnek, ahol kipróbálhatják az állatok a képességeiket, és amit komoly konfliktus esetén nem tehetnek meg, itt büntetés és következmény nélkül megtehetik, és ez igen fejlett szociális képességeket feltételez kedvenceinkről.
A fejlett országok kutyatartói közül sokan azt gondolják ma már, kedvencük annyira elvesztette eredeti életben maradási képességét a háziasítás során, hogy képtelen lenne már ember nélkül megmaradni, és lehetetlennek tartják, hogy vadon élve egymással összefogva működőképes csoportot alkothassanak. Simona Cafazzo olasz etológus a Róma melletti szeméttelepen élő kóbor kutyafalkát vizsgálta évek óta. Olaszországban törvény tiltja a kutyák megölését, kivéve a menthetetlen, fájdalmakkal küzdő kutyák euthanáziáját, ezért rengeteg a kóbor kutya. Az olasz kutató a szeméttelepi kutyákról megállapította, hogy tartós a csoportszerkezetük, lineáris a rangsor az állatok között, ugyanaz évek óta a falka rangsora, ugyanaz az állat, a legerősebb maradt évek óta a falkavezér. Közösen védik a területüket az idegen kutyáktól, de emberekkel nem agresszívek. A kanok segítenek a domináns szukák kölyökgondozásában, akik a csoport területén ellenek. A domináns szukák a magasabb rangú kanokkal párzanak, a fiatalabb szukák az ismert hímekkel, és a csoport területén kívül ellenek.

A különböző kinézetű kutyák iránti bizalmat vagy előítéletet, a „jó és rossz kutya” problémát vizsgálta Marshall-Pescini munkatársaival. A 4-5, a 6-7, a 7-8 és a 9-10 éves gyerekeknek és felnőtteknek 30 különböző fajtájú kutya képét mutatták meg, és meg kellett mondani róluk, választanák-e házikedvencnek, közömbösek, vagy veszélyesnek tartják megsimogatni. A kísérletben egyedül az óvodások voltak a küllem iránt előítélet-mentesek, az összes többi gyerek és a felnőttek is veszélyesnek tartották azokat az állatokat, amelyeknek felállt a fülük, nyitva volt a szájuk, és látszott a foguk. E kísérlet bizonyította, mennyire nem ismerik a gyerekek s a felnőttek sem a kutyafajtákat és a kutyák testjelzéseit.
A valódi agresszió megoszlásait vizsgálta James Serpell a C-BARQ elnevezésű, több évig tartó internetes felmérésében, amelyben 10 ezer házikedvenc és 8 ezer szolgálati kutya gazdája vett részt. A leggyakoribb problémát az idegen ember elleni agresszivitás jelentette a gazdák számára, és döbbenetes módon a fajták versenyében a tacskó és a csivava vezeti a harapási sorrendet. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a kis kutyáknak sokkal többet elnéznek az emberek, és nem szelektálják a tenyésztők agresszivitás alapján a tenyésztésbe volt egyedeket.
Érdekes eredménye egy kutatásnak (Arai) az is, hogy a kutyák 3-12 hetes kor között minden esetben játszottak a velük kapcsolatba lépő gyerekekkel, míg négy hónapos kor után, és felnőtt korban, s különösen idős kutyák esetében, már jelentkeztek agresszív és félelmi megnyilvánulások. Különösen fontosnak tartják emiatt a kutatók a gyerekekkel való korai szocializációját a kölyök-ebeknek.
A holland rottweiler tenyésztők, körülbelül hét éve, beillesztették a tenyésztési programba az emberekkel és a kutyákkal való félelmet és agresszivitást kiszűrő viselkedésteszteket. Nem törzskönyvezhették például azoknak az állatoknak a kölykeit, akik bizonyítottan többször támadtak embert. Van den Borg legfrissebb, 800 rottweilert megvizsgáló kutatása ennek komoly eredményét mutatta ki, az új szabályok szerint törzskönyvezett kutyák sokkal stabilabb idegrendszerűek, sokkal kevésbé félnek, mint a nem törzskönyvezett kutyák.
Klausz és munkatársai a menhelyekre kerülő kutyák agresszív reakcióit vizsgálták. Az állatotthonba kerülő állatok egy része pont emiatt jut oda, és a gazdához jutási esélyét jelentősen befolyásolja agresszivitása, illetve, főleg nyugaton, a szakértő viselkedés-terápiája. Kiderült, nem mindegy, milyen módon és mikor tesztelik a menhelyen a kutyákat. Röviddel bekerülésük után még semmiféle agresszivitást nem mutatnak, kéthetes tartózkodás után viszont egyeseknél már megjelenik a támadó magatartás, főleg a csontelvételi tesztnél. A hátára fektetés, illetve az agresszívan közeledő ember-teszt segítségével azonban nem lehetséges kiszűrni a menhelyen az agresszív kutyákat.

Az olasz Alexa Capra és munkatársai 2003 óta sok elkobzott és megfigyelésre kötelezett pitbullt és harci kutyának használt keveréket (steford, cane, argentin-dog, rottweiler mixet) tesztelt abból a szempontból, hogy lehetséges és szabad-e e kutyákat befogadó családokhoz juttatni. Miután az elaltatás fenyegette ezeket az állatokat, ugyanakkor veszélyesek is lehetnek, megbízható tesztet kellett kidolgozni agresszivitásuk vizsgálatára. Capra három helyzetbe helyezte kísérlete során ezeket az állatokat: Üres helyiségben az ebhez belépett egy idegen felnőtt ember, bevittek pórázon hozzá egy idegen, felnőtt, barátságos kan kutyát, és egyedül hagyták a kamerák által megfigyelve egy használt pelenkával szagosított, pólyás, élethű babával. Az eredmények azt mutatták, hogy a harci kutyák nem voltak agresszívek felnőtt emberekre, de a babával igen, és addigi „munkájuk” alapján előre várhatóan a kanok támadták a kísérleti kutyát. A kutatók véleménye alapján ezek az ebek emberrel megbízhatónak bizonyultak, és a vállalkozó, gyermektelen örökbefogadók egyedüli állatként befogadhatták őket, ahol azóta sincs probléma velük.

Kép és szöveg: K.Gyurkó Rita