A kilencvenes évek közepén, amikor először jártam arra, a Holdvilág-árok, a Pilis hegység Pomáztól Dobogókő felé alig három kilométerre, Pestről autóval hétvégén alig félórára levő csodaszép völgye még olyan szuperül, hidakkal a patak fölött kanyargó, kiépített sétaúttal rendelkező, piros kereszt jelzésű turistaútvonal volt, hogy száraz időben a plázacicák is végig topoghattak rajta tűsarkújukban. Aztán a kilencvenkilences esztendő özönvíz-szerű esőzései elsodorták a hidak nagy részét, elmosták az ösvényt, a patak is új mederben folyik. A ledőlt erdőállomány helyén a part meredek rézsűje folyamatosan pusztul, az erózió következtében kisebb-nagyobb kövek, szikladarabok indulhatnak meg fentről az árok irányába. Fokozott óvatosságra int figyelmeztető tábláján a terület gondozója, a Szentendrei Erdészet, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park illetékese.
A patakvölgy a rombolás ellenére ma is járható, megfelelő vízálló túracipőben. Gyönyörűséges száraz napsütésben vagy fagyos havas időben. Napok óta tartó esőben vagy olvadáskor azonban saras. Sok helyütt a patak medrében, cuppogó agyagos, csúszós talajon, köveken kell haladni, de a hamarosan beköszöntő száraz tavaszban gyermekek számára sem túl nehéz, a nézelődéssel, fényképezéssel is kényelmesen két-három óra alatt teljesíthető erdei séta.
A novemberi hófúvásban, amikor utoljára arra jártam, a megközelítése a viharos szélben lifegő autóval kalandos volt. Ahogy azonban beértem a völgybe, a hóvihar szállongássá csendesült, lépteim alatt sóhajtott a frissen hullott hó és nagyokat köszöntünk egymásnak a szintén arra járó lökött turista-társaknak.
A völgy különös varázsa megihleti a kirándulót, sétálva a köveken átcsobogó patak mentén szinte átölel a természet. Ezt az érzést építette be tudatosan egy személyiség-fejlesztő tréner a Holdvilág-árokban tavaly nyáron tartott önbizalom-erősítő bio-tréningjébe.
A török hódoltság előtti történelembe nyúló szájhagyománya, a Mithrasz-kultusszal való összefüggések sejtése teszi egyedivé a másképp Holdvilágvölgynek is nevezett helyet. Középső, mély, szakadékos részén emberi kezektől származó fejtések, faragások, gátépítések, a puha andezittufába vájt tárnák tizenöt-húsz méter mélységben hatolnak a kőzetbe. A bányászati szakemberek elutasították az ősi fémbányászatra vonatkozó feltevést, de akkor kik, mikor és milyen ásták ezen alagutakat? Az árok balfelén, a fenti részen 2-3 méter átmérőjű besüllyedések, horpák. Hatalmas sziklák két-három méter magasba rakva, vajon nem sziklahalmos temetkezés maradványai? Az árok jobb felén, a Lám-hegy keleti oldalán feltűnően nem természeti erők, hanem emberi kezek által létrehozott faragott sziklafalak, hányókhoz hasonló mesterséges halmok, sáncok, ősi emlékek előtt állnak meg tanácstalanul szakemberek és kirándulók.
„Mi volt itt, a lakott helyektől távoli erdők szívében, a hegyeknek mély, szakadékos völgyületében, a Dante poklával vetekedő sziklakolosszusok árnyékában és a vízmosta mély szakadékok között?”- teszi fel költői kérdéseit a völgy bejáratánál, talán neki is emléket állító ismertetőtáblán Sashegyi Sándor (1900-1958) pomázi kutató.
A nevével ellentétben, és a romboló esőzések óta a Holdvilág-árok még kevésbé éjszakai túrázóhely. A kilencvenes években, ifjúi fizikumom birtokában, testem mindenre képes hevületében ugyanis egyszer, egy jóbaráttal megtettem az éjszakai túrát. Nyár volt, illatos az esti erdő, s mire a völgy belsejébe, a sziklafal és a barlangok feletti létrához jutottunk, este tizenegy és már koromsötét volt. Holdnaptárt nem néztünk, zseblámpát nem vittünk, naivan hittük, a Holdvilág-árokba újholdkor is besüt a holdvilág. Fordultunk, mentünk volna visszafelé, de az orrunkig nem láttunk. Mit volt mit tenni, csak menni kellett, először lábunkkal tapogatva a következő lépést, majd az illemre és a sötétben jelentőségét vesztett látszatra fittyet hányva, négykézláb. Egyszer csak feltűnt, hogy a velünk kiránduló erdélyi kopó szuka, a Doris hol itt csobog a patakban, hol ott, perccel később fentről kavicsgurulás, majd meleg orr bökése a négykézláb miatt kutyamagasságba került arcomon, majd megint patakcsobogás…Rájöttem, ez a kutya lát! Nosza, induljunk utána, lábhoz hívom, de pár pillanat múlva már amott csobog. Túl gyors az ő tempója a botladozó kétlábúaknak. Pórázra veszem hát. Doris vezető voltának tudatában lassan, nem nagyon húzva megy előttem, csak emberi örvényen, nem bele a patakba, át a hidakon. Én a vezetékébe kapaszkodva, Imre barátom meg az én kezembe. Így érünk ki, rendesen beleizzadva ruhánkba, hajnali kettőre a kiskovácsi kórház mögött álló autómhoz.
Ha eltervezed, és elindulsz, Pomáz után, a Dobogókő felé vezető úton, a csobánkai leágazás után két kilométerre jobbra találod. Áthajtasz lassan a kiskovácsi kórház előtt a patakhídon, s mindjárt jobbra, a kórház háta mögé, a személyzeti kapuja után, a patak mellett parkolhatsz, s onnan gyalog tovább, pár lakóház hátsó kertje mögött vezet az örvény a piros kereszttel. Őszi időben és téli hófúvásban is kitakarítja a tüdődet s az érzékeidet. Vigyázz, a képeken látható kutya nem a völgy tartozéka, s nem ment ki minden felelőtlen turistát.