hogy ne legyen neveletleneb(b)…

Jump to content

Additional information

kgyurkórita megjelent kutyás írásai

nevelgető blog

neveletlen blogtémák


kétségbeesve keresem Fényt

Vadgazda Magazin, 2004.03, majd átvette az Erdélyi Kopó Klub honlapja és a Webkutya

Az érsekvadkerti hivatásos vadász, Loksa István Úr UAZ-ában ültünk a kopókkal, hátul, a raktérben, a ponyva lehajtva. Réka és Kamilla az ülés alatt, Fény az ölemben, Viola meg a szemközti ülésen imbolygott, ki-kidugva orrát a ponyva résén. Ő kilátott, én nem, az én oldalamon a ponyva rendesen be volt fűzve. Fogalmam sem volt, merre zötyögünk az Érsek­vadkert melletti földúton, nem is kepeszkedtem, úgyis ismeretlen a vidék. 2004. január 11-e volt, hó és sár, személyautóval meg sem lehetett közelíteni a patakon túl a hegyet, ahol aznap a vaddisznóhajtást rendezték.

Fény élete első hajtása volt, és lehet, hogy utolsó is.

Évekig nem volt autóm, így nem tudtunk hajtani menni a kennelemben élő sokszor 30 kopómmal. Vadásztak a kutyák, amire tudtak. Novicia, Csikó szökött nyulászni, Jumurjack kedvence a sün volt, szétrágta a dróthálót, ha tüskés szagot érzett, és balesete miatt egy szemmel és vakon 2002 augusztusában nem jött haza. Fény „vadásztársai” a kertemben élő zöld gyíkok voltak. Órákat képes volt a derékig érő paréjban utánuk szimatolni, ugrándozni, míg a kiszemelt gyík általában meglépett.

Sokat gyakoroltak a kopók a vasráccsal tetőig zárt, megerősített disznóólban élő házikocáimon, hízókon. Fény kétévesen már nagyon szépen fogta, csípte a kukoricával kopók közé csalt anyadisznót.

Autótlanságom tavaly szűnt meg, amikor hízóért sikerült egy törött, műszakis Zsigulit cserélnem. Szeptemberre lett pénz kikaszniztatni, már mentünk is a képességvizsgára Valkóra. Noviciám, a 32 cm-es pindurka kopólányom azonnal ment a kertben utánfutóról szabadon engedett vaddisznó nyomán, megtalálta, szépen ugatta. Ugatta a kis vérmes a kertbe ki- és bejövő idegeneket is, amikor kikötöttem. Sajnos Novicia 2003. november végén valahogy kijött a fedett „tüzelő” kennelből munkahelyemen, az Ócsa és Inárcs közötti állatotthonban. Ott biztonságban van a szezon előtt – gondoltam. Azóta se látta senki a környéken a rókaképű „minikopót”.

Valkón a képességvizsgán a többi kopóm nem tudott a vaddisznóval találkozni, öt kutya után az okos röfi megtalálta a lyukat a kerítésen, és hazaszaladt a faluba.

A másik gyakorlókert, ahova mentünk, Nógrádban, Szécsény mellett, Hollókő felé, az utolsó szőrös dombnál van, a vállalkozó kétszer tíz hektáron vagy száz vaddisznót tart. A kertben ott élnek a disznók, így aljnövényzet nincs, viszont igen mászós a kökényes-sarjakácos domboldal. A gyakorlás az egyik kertben körülbelül tíz süldő kannal zajlik. Viszonylag szelíd vaddisznók ezek, de ha megkapja a cső kukoricáját, a legtöbb kanocska őrzi azt; és támadja a kopót.

A disznók imádnak fent a dombte­tőn a kis fenyvesben tartózkodni. A kopók, maximum három, felrohannak, egyet elkezdenek kergetni. A nagy kant és egy kis süldőt kivéve a legtöbb jószág megunja a hajszát, és ha nincs kukorica, visszavonulnak a domb alján lévő dagonyázókarámba. Oda a kopó nem szívesen megy be, sár is van, a disznók is védik, kihajtani a kutya nem tudja őket, így egy kis ugatás után irány vissza a dombtető, s „hazahajtják” a következő jószágot. Puszi, a kanom, jeleskedik ebben a hazaterelésben. A disznóskertben azonnal a disznóra tapadó, azt ott nem hagyó kopókat válogattam ki az éles hajtásra.

Fény ősszel megkapta a Független Displasia Bizottságtól az egészséges csípőízületet jelentő FDB-számot, így eldőlt, kopófalkám tagja marad. Októberben lejárt a műszakim, az első éles hajtásra nem tudtam menni. Fény közben tüzelt, saját „erődítményemben”, ahol addig-addig piszkálta az ajtózárat, míg az kinyílt, és Fény anya lett. Szülés előtt két héttel, mikor indultunk gyakorolni a disznóskertbe, kislisszolt az ajtón, így jött velünk. Lógó hassal lihegve tekert a röfik után, ott nem hagyta volna őket. – Na, befejezed a szoptatást és jössz velem hajtani, még ebben az idényben – mondtam neki, a tökéletes kerti munkán álmélkodva, elfelejtve, hogy a hajtás nem kert, és a nagy szabad erdőre is készíteni kell a kopót.

2004. január 11-én Fény kölykei 5 hetesek voltak, már ettek. Anyjuk szabadságra vágyott, így vittem disznózni a négy, már előző hajtásokban begyakorolt kutyámmal. Aznap Vadkert mellett a nagy hegyet hajtottuk, sajnos, amely kb. 30 km hosszú, van, ahol 20 km széles, Balassagyarmattól Romhányig húzódik, és legalább négy vadásztársaság gazdálkodik a területén. Az ott elment kutya igen nagy területen mozoghat, kopó létét nem valószínű, hogy felismerik, és idegennek megfogni majdnem lehetetlen. A legrosszabb terület bevadászásra.

Fény az első hajtásban alig mozdult mellőlem. Vad se nagyon volt, hetek óta irtották az erdőt ezen a területen. Aztán kietlenebb részekre értünk, friss nyomokat találtunk, Fény követte őket egy ideig, majd visszajött. A má­sodik hajtásra havas, kanyargós ösvényen álltunk fel, folytatása volt az első területnek. A kopókat nem gyűjtöttem be, Puszi, a kan, nem is hagyta magát, meg senki sem mondta, miért állunk. Az első szezonom volt ezzel a társasággal, sem a helyszínt, sem a hajtások szokásos menetét nem ismertem. Kopós társam, Kiss Tamás is akkor szólt rám, hogy fogjam meg a kutyáimat, még nem indul a hajtás, amikor Puszi vagy 30 méterre előttünk “buff-buff” hanggal vaddisznót ugrasztott, s a lányok visítva indultak utána. Egyedül Rékát bírtam visszatartani. Fény után ugorva a farkát fogtam egy pillanatig, ő két lábbal rugaszkodott egy nagyot, s én üres kézzel a hóba roskadtam. Büszke hajtóhangjuktól zengett az erdő.

Nem értek be bennünket a hajtás során. A teríték után mentem vissza a hajtás végére, ott ugattak a hegyen, füttyre jöttek, Puszi, Kamilla, Viola. – Sebezve lett egy disznó, talán ott lesz – mesélték az elállók. Hiányzott Fény és a Loksa labradorja, Móric. Móric másnap meglett a zsigereknél. Fényt vagy a nyomát azóta sem látta a hegyen senki.

Ha egy mondatban kellene elmesélnem Fény elvesztésének történetét, azt mondanám: a felkészületlen kutyát ismeretlen tájakra vitte a vad és a falka. Egyedül lehet, hogy nem ment volna addig, előbb visszafordul, reálisabban méri fel képességei határát. Fény tragédiája, hogy jó kutya volt: nem szökött éves kora után, mint legtöbben a visszatalálók közül, s nem tanult meg visszajönni a saját nyomán. A csavargás igen jó iskola az erdélyi kopónak, jószívvel azonban senkinek sem javasolhatom. Lelőhetik, elüthetik, megsérülhet útközben, akkor is, ha semmi disznóságot (vadhajtás, csirkézés, macskázás, birkázás, kukázás, biciklisek ijesztgetése) sem csinál. Két éve kopóim egyszerűen szétrágták a fonott dróthálót, és szabadlábra helyezték magukat. Megnézték a tanyasoron a szomszéd vakkantókat. Jött az irgum-burgum levél a jegyzőtől, megbüntet, ha nem csukom be az ebeimet. Valamelyik „jó szándékú” szomszédom a látásuktól úgy megijedt, hogy rögvest feljelentett.

A kennelemben született kiskutyák gazdáinak azt tanácsolom, próbálják megakadályozni, hogy kutyájuk egyedül csavarogjon. Sokuknál egy életre szóló program. Az erdélyi kopók nagy része minden trükköt kipróbál, hogy saját kedvére járjon a világon. Persze, ha sikerül (ideiglenesen) lesittelni kutyánkat, le is kell megfelelő gyakorisággal fárasztanunk, munkát kell adni neki, ne a lógáson járjon az esze a következő disznóhajtásig.

És miért ne nyomkövető-visszataláló gyakorlatokkal foglalkoztassuk ebünket? Szükség van rá! Fényemen kívül, csak ismerősi körben, ebben a szezonban veszett el Attila Borcsája Magyarnádor mellett, és Jenny szukája a Hanságban. És sokan a tőlem felnőttként elvitt kopók közül, nagyrészt szocializálatlanságuk miatt. A falka erőt ad, mikor támadni és hajtani kell, fél és bizonytalan az a kopó, akit kiszakítanak közösségéből. Sokszor egy év is kell, mire önbizalma lesz új gazdinál egyedül maradt kopónknak. Legtöbbször szocializálatlansága miatt válik félőssé a kutya. Kölyökként ugyanolyan, mint rosszcsont társai, aztán kimarad az első másfél év környezet-megismerése, és utcára, emberek közé alig lehet elvonszolni.

A kicsiként Pestre, városba került ebekkel nincs probléma, a napi sétáltatás, együttélés észrevétlenül szocializálttá, eljövendő ismeretlen helyzetekben helyesen reagálni tudóvá teszi az állatot, a hajtásba érve képes a vaddal foglalkozni, majd befejeztével a gazdi és a hajtósor keresésére össz­pontosítani. Persze a nyomkövetési gyakorlatok nekik is hasznosak.

A félősség problémája leginkább ott jelentkezik, ahol a kölyök első évében idegen emberekkel alig találkozik, idegen helyre, helyzetekbe nem viszik. Itt nálam, a tanyán, és szinte minden olyan kollégánál, ahol a kutya helye a portán hátul van, ne tapossa össze a virágot, és még csak látni sem látja a hétköznapi világot. És ha évesen kiviszik az első hajtásba, úgy elmegy, hogy többet se látják.

Jenny, vadgazda mérnök kopóstársam az interneten közzétett szakdolgozatában azt írja, hogy kölyökként kell a kopót gazdakövetésre szoktatni. Ez igaz, de általában a kutya éves korában bekövetkezik, hogy friss vadnyomon függetleníti magát a gazditól, csak a farkával billent, hogy „hallom, hívtál, de nekem sokkal fontosabb dolgom van”, s rohan tovább. Ha ez nem így lenne, a kopó jó vizslaként 50 méteren keresne, nem lenne használható vaddisznóhajtásra. Amíg hajt, s főleg, ha nyiffog is hozzá, meg se hallja, ha hívjuk. Amikor elcsöndesült az erdő, akkor érdemes csalogatni.

Az erdélyi kopót önállóság és intelligencia jellemzi. Intelligencia a disznóságra is. A napokban röhögtek egy jót rajtam kollégáim, amikor a Zigóta nevű 8 hónapos kopót először vittem magammal az állatotthonba, s fél órát kergettem a zárt udvaron, mire meg tudtam fogni. Az történt, hogy Zigit otthon be kellett zárni, mert verte a kisebbeket. Így rájött, ha megfogom, becsukom. Okos kopó nem hagyja magát megfogni. Mikor Zigi reggel is cirkuszolt, a kollégákat kértem meg, tartóztassák fel, hozzájuk teljes bizalommal ment oda. Zigi megfogható kutyává változtatása abból fog állni, hogy meg kell fogni, s kellemes élményt nyújtani utána, hogy az rögzüljön benne. Lehet ez bent alvás, kirándulás, horgászboton vaddissznóláb játék, vagy „csak” dögönyözés. A jutalomfalat nem megoldás, ha duzzog vagy fél, a kolbászt sem veszi el. A kopó nevelése hibák, rossz beidegződések folyamatos javítgatásából áll. Fontosnak tartom, hogy kertes házban legyen egy alulfelül zárt, jó nagy (2,Sx5 m, a német jogszabályok szerint) kennelje, úgy helyezve, hogy kilásson az utcára, ahol tartózkodva nem tud rosszaságot csinálni, amiért lehordhatjuk. Javasolt ott etetni, hogy szívesen menjen a helyére. (Zigivel nem ezt csináltam.) Volt arra is példa, hogy az unatkozó kopó szétrágta a kutyaólat.

Vigyük naponta sétálni, utcára, emberek közé, kutyatársaságba. Tanulja meg már 8-10 hetesen a lakókörnyezetét, hogy hazataláljon, ha véletlenül lelép. Menjünk vadásztársakkal és egyedül kutyánkkal is a vadászterületre, hogy ismerkedjen a vadak nyomával, szagukkal; magával az erdővel, zajaival az első vadnyomon való szökésig, űzésig. Lehetőleg olyan területen, ahol vaddisznó is él. Dr. Carl Tabel német vizslakiképző szerint a fiatalként megismert vadszagok rögzül­nek a kutya emlékezetében, s ha nem szagol disznót, nehezebb lesz majdnem egyedüli vadászható vadfajként elfogadtatni vele.

Erdőben vadra szökő kopót szabadon sétáltatni nem szabad. Nagyon kevés olyan képzett eb van, akit vadról le lehetne hívni. A már magát kihajtó kutyát igen, de „éhes”, vadat rég látottat lehetetlenség. Az éves, szökős kopók lefárasztására különböző tevékenységeket találtunk ki. Igen bevált a C. Tabel által is használt „horgászbot”: hosszú rúd végére bálamadzag, arra vaddisznóláb kötve. Órákat ké­pesek a kopók ugrálni-rohanni, hogy megszerezzék az „illatozó” zsákmányt. Ha megfogták, húzogatjuk, aztán elkobozom, és kezdődik az ugrálás elölről.

Tanítsuk meg úszni, ahol van rá mód! A már röpülni tudó vadkacsák a városligeti tavon nagyon jól szórakoztak az őket megfogni akaró kopón, csalogatták, a csapat kettévált, s mikor majdnem beérte őket a blöki, a távolabbi brancsból valaki felhápogott, ide­oda úsztatva a kutyát. A kopó vízből kiválóan hoz, de csak a szárazig. Nincs olyan nádas, hínáros, amely zavarná, hogy megszerezze az akár élő, sérült kacsát. Ha nincs kacsa, csirke stb., és vízparton vagyok, döglött sirállyal is jó gyakorolni. Hámot is lehet rakni a kopóra, szeret húzni, szánkót, rönköt, vízben gumicsónakot gyerekestől.

Különösen egy-egy „üres” hajtás után ajánlott, hogy a következőre ne „kiéhezve” menjen. Ha nincs vadröfi, kutyához szoktatott házidisznón is gyakoroltathatjuk kopónkat. Ha rá akarnak fogni, levehetetlen, fém szájkosarat alkalmazok, abban nyitott szájjal lihegni, inni is tud, de kiharapni nem. Még a csirke is, pár tollának elvesztése árán megúszta a szájkosaras Puszival való találkozását. A sertésólba be nem engedem a kopókat, a kijönni akaró disznót küldik vissza, a kintlévőt terelik be az udvarról pár kör hajsza után.

A szájkosár, mint fegyelmező eszköz, bevált szökősebb kopók esetében is. Szabadon, szájkosárban – azért vadmentes területen – sétáltatva szívesebben jönnek gazdihoz, ha hívom őket: hátha leveszem róluk a szájkosarat. A kukázós kopónak viszont nem akadály. Puszi egy egész párizsis zsemlét nyomkodott a pofájába a szájkosár rácsán keresztül.

Biciklivel is lehet futtatni a kopót, de csak pórázon javasolt, mert ha megindul, gyorsabb, mint mi. Én autóval szoktam, tanya és csirkementes földúton, a fiatalabbakat együtt, a nagyobbakat egyedül, vagy kettesével, azonos tempójú futókat együtt. Ha úgy nyomom a gázt, hogy ne legyen ideje csámborogni, szaglászni, nem lép le vadnyomon. De vad ne ugorjon előtte, így csak fényes nappal, néha dudálva futtatok. A tülkölésre jön a kopó, ha elmélyedne valami szagban és időben menekül előlünk a vad. Ködös időben kint legelnek az őzek, ne futtassunk. A kutyát nézem vezetés közben a visszapillantóban, hozzáigazítom a sebességet. Lehetőleg nem nagyon ismert úton megyek, ha tudja, hol vagyunk, hova megyünk, lelép. A munkahelyemre vezető földúton futtatva a három élesben vadászó szukámat, átkutatták menet közben az út és a sztráda közötti 50 m-es erdősávot, s két futtatásból egyszer őzet, egyszer nyulat hajtottak fel. Egyedül viszont mindegyikük csak azzal foglalkozik, hogy ne maradjon le az autótól.

A vad, dúvad iránti érdeklődésük legkorábban 4,5 hónapos korban kezdődik. Elszabadult házimacska kódorgott felénk, és az ifjú Albion hörögve, felálló szőrrel ugatta a ragadozót. A disznó viszont még nem érdekli az ólban, talán egy hónap múlva. Zsenge 5,5 hónapos volt, mikor a röfi fülét húzni kezdte, testvére, Zsana most, 8 hónaposan sokkal kitartóbb a horgászbotra erősített vaddisznóláb utáni hajszában. Viola 10 hónaposan már a vaddisznóskertben dolgozott, 11 hónaposan (saját falkavezérével) élesben hajtott, testvére, Virág még gyerek volt akkor, most 1 évesen kezdi érdekelni a házidisznó. De ez semmi képességbeli különbséget nem jelez, csak azt, hogy később érik! Lehet, hogy jobb az orra, és a hajtásban kevésbé megy majd el egy megbújó röfi mellett, mint a hevesebb Viola. Nyuszinak azért lett ez a neve, mert tiszta „nyúlbéla” volt, 3 hónaposan még állandóan hazaszaladt az anyjához a kennelbe. Aztán feljött a ház elé, és elverte az összes kölyköt. Most másfél évesen stabilabb idegrendszerű, kevésbé ijed meg, kitartóbban disznózik a kertben, jobban megy idegen helyen a csapán, mint a legkisebb testvére, Sellő, holott Sellő jött előszörre legtávolabb az anyjuktól, ő volt a legrosszabb, kezet harapdáló, ugató kiskutya. Korán ért, Nyuszi későn. De úgy néz ki, alapképességei, amelyek a szocializáció és a bevadászás során bontakoznak ki, Nyuszinak születetten jobbak. Jelenleg 8 hetes az az alom, amelyből a legcsahosabb, legrámenősebb és a legvisszahúzódóbb kölyök is vadászó gazdihoz került, egy-két év múlva majd megnézzük, hogyan dolgoznak.

A Diesel-Mika-féle, igen régi „Vadászebek” könyv szerint a kopókat füzéren menni és kürtszóra összegyűlni tanították, s hajtani ösztönük szerint engedték őket. Arról viszont nem szól a „fáma”, hogy mennyi idősen vitték ki a kölyköket a felnőttekkel, ismert területeken dolgoztak-e. Mert ismeretlen helyen nem talál vissza az a kutya, aki éves koráig kennelben volt csak. Olyan kopó falkavezér sincs ma, aki visszatereli falkáját.

A kölykök majdani hazatalálási képességét 5 hetes korban kezdjük alapozni. Akkor már „kinőtte” a kennelt a kiskutya, biztosítani kell számára, hogy új helyeket felfedezhessen. Elő­ször az udvart, de 8 hetesen már ér­dekli a ház körüli világ és az erdő is. Nekem itt a tanyán könnyű, szabadon kóborolnak a kicsik az erdőn kedvük szerint, kb. 3 hónapos korukig, amíg kiférnek a rácson. Utána viszont nekem is vinni kell: emberek közé és ismeretlen erdőkbe is. Dr. Carl Tabel szerint a vonszalékon menő kutya pontosan tudja, nem él a szagot adó vad, és az ember nyomát követi. Ez a mi szempontunkból még jó is, hiszen a hajtásba visszatalálni hang és nyom alapján fog tudni, ha már befejeződött a hajtás, csak a saját, majd az emberek nyomán. A legelső vonszalék is legalább 30 méteres legyen, s ha megy, növeljük hosszát. Ne felejtsük, kilométerekről kell majd a kutyáknak visszajönni.

A mentőkutyák képzésekor sok jó keresési gyakorlatot használnak. Vegyük át őket. Szükségünk lesz segítőre. Már a 3 hónapos kiskutyát megfoghatja az erdőben egy jóbarát és kereshetik az elbújt gazdát. Főleg pórázon, hogy a kicsi rájöjjön, a nyomon kell mennie. Ha van gyerek a családban, őt is kerestethetjük a kis kopóval. Zárt, embermentes gyárudvaron én magam bújtam el a különböző áruk, akadályok mögé elbambuló kutyáim elől, s figyeltem, hogy keresnek. Tanuljon meg a kutya nyomon is, és területen, szélben is keresni. Kerestessük a gyereket szembeszélben, a bemenő nyommal ellentétes irányból.

Eljutottuk az egyik kényes témához: a polgári őrző-védő, sportkutyaképzés­hez. Több mint tíz éve erdélyi kopóim őrző-védő kiképzésben is részesülnek, kiképzői vizsgát tettem, több kopót készítettem fel vizsgára. Erdélyis kopóból az őrzési ösztönt kinevelni nem lehet, nem is érdemes. Őrzi a házad, az autód, a hátizsákod, a helyét, a kajáját, a nőjét, a zsákmányt. Az őrző-védő kiképzés közhiedelemmel ellentétben nem vadítja a kutyát, hanem megtanítja uralni (fogni és ereszteni!) egy meglévő ösztönét. A kopó egyébként nem gép, némely őrző-védő fajtával ellentétben paranccsal nem tudom támadásra rávenni képzett kopómat, ha az ellenfél nem ad okot rá. Maximum körbeugatja a kutya és elmegy macskázni. Támadásra viszont parancs nélkül hárít. A polgári kutyaiskolában a kutyák nem magát az embert támadják, a cél a csibészkar, ami zsákmány, és el kell venni a segédtől. Álló, mozdulatlan embert csak ülve ugathat, még a kar felé nyúlni is tilos. Ezek a gyakorlatok jól levezetik a kopó rengeteg energiáját, hagyják „nyerni” a kutyát a kiképzés során, ettől önbizalma növekedni fog. Bátrabban fogja majd a vaddisznót is. Komoly támadás, betörés esetén a kopó egyébként sem a karra fog, hanem keríti és hátulról csípi a betolakodót és ugatja, mint a vaddisznót. Ha jól emlékszem, 2000-ben a Duna-kupa nemzetközi őrző-védő verseny IPO-I-es kategóriáját egy erdélyi kopó kan nyerte a német juhászokat megelőzve. Hibájául rótták, hogy a menekülő csibész üldözésekor hajtóhangot adott lelkesedésében.

Az őrző-védő kutyaiskolában fegyelmezőgyakorlatokat, akadályugrást, nyomkövetést is tanítanak a csibészelésen kívül. A fegyelmező, bár utálják, minden kutyára ráfér, a kutyáknak egymás mellett, kantársaikra közömbösen kell dolgozniuk. Az apportírozást, ha nem megy, kopónak szerintem nem kell erőltetni. Egyik első kopóm, Pamela, némi érdeklődést mutatott az apport egyik fajtája, a sípoló sünilabda iránt. Ha nem is mindig hozta oda, de legalább elszaladt érte. Az engedelmességi vizsgán érezte, hogy gazdája és a körben álló nézősereg komoly munkát vár tőle. Elszaladt az eldobott apportig, rám nézett, aztán a nézőkre, és lelkesen elásta a sünilabdát. Az akadályugrást viszont minden kopó imádja. A nyomkövetés pedig IPO-I szinten saját gazdi nyoma, magasabb kategóriákban idegen nyom. Ugyanolyan jó visszatalálási szempontból, mint a mentőkutyázás. A dr. Carl Tabel által képzett, mindenes vizsgát letett vizsla is megcsinálná szerintem az IPO-I-es nyomot, azzal a különbséggel, hogy a vizsla felvenné a tárgyakat és hozná, míg a polgári kutyaiskolában a követelmény vagy fekvéssel, vagy ugatással jelezni a nyomon lévő tárgyakat.

Az ugatási készség szintén jellemzője az erdélyi kopónak. Ugatnak vadra és idegen emberre, kutyára. Ugatnak, ha játékból fogják egymást. Sok kopó ugatva jelzi, merre van, ha elkeveredik a hajtásban. Attila barátunk Civilje különleges, egyedi hangon „énekel”, így mindig tudjuk, nem a faluvégi keverék az. Bár jobb szeretem, ha a kutya aktívan, nyomot követve igyekszik a hajtás végét vagy kezdetét megtalálni, s az ott letett gazdiszagú tárgynál maradni, ha szükséges napokig, de jól jöhet, ha ugat, és hívásunkra ugatással válaszol.

A 6-8 hetes kiskutyák is ugatnak, meg vonyítanak, amikor véletlenségből belepottyannak a tanyámon a 2,5 méteres hidroforgödörbe, hogy szabadítsam ki őket. Gyakorlásképpen magunk rakhatjuk a kölyköt olyan helyre, aknába, ahonnan nem bír kijönni, de nem omló, biztonságos számára. A kölyök először kíváncsian körül fog nézni, majd ha eléggé egyedül érzi magát, ugatni fog. Jó, ha megtanítjuk kopónkat parancsra hangot adni. A leggyorsabb módszer, ha kikötjük, és orra előtt a kedvenc kolbászát lengetjük. A legkisebb nyüszítésre is adjuk oda először, hogy értse, mit várunk tőle. Az erdőben sétálva láncos pórázzal (nehogy elrágja), szoros bőrnyakörvvel (nehogy kibújjon) kössük ki egy fához, menjünk látótávolságon kívül, hívjuk. Előbb-utóbb rájön, hogy nem tud szabadulni, ugatni fog. Főleg, ha a „hangot” paranccsal segítjük. Menjünk oda, dicsérjük meg, oldjuk le, sétáljunk tovább. Így szoktatva bárhol, ahonnan nem bír szabadulni, nem tudja, merre keressen bennünket, ugatni fog. Néha egész éjszaka a kenneljében is, ha unatkozik. Ilyenkor lesz szükség a „csönd” parancsra, meg a csúzlira vagy szódásszifonra.

Tatai Sanyival a Hanságban beszélgettünk a hajtásba vissza nem találó kopókról. Véleménye szerint az a baj, hogy nem hagyja magát a kutya megfogni. Szerintem nem csak félelemből bizalmatlanok. Nem is egygazdás fajta, de a szorosabb családon és baráti körön kívül nem bizalmaskodnak idegennel, nem is hagyják magukat megérinteni, ha egyedül vannak. Még Pesten élve, a városban szabadon sétáltatott, engedelmes vizsgát tett kopóim sem mentek oda idegenhez, ha nevükön szólították őket, 3 méterről a farkukkal jelezték: „így hívnak”. Az elveszett kopónak szerintem nem az erdőben, falvakban kell kóborolnia, várva, míg valaki megfogja és vagy felhívja a gazdáját, vagy megtartja a kutyát, hanem a saját nyomán a hajtási területre kellene visszatalálnia, majd a hajtás végén vagy elején megvárnia a gazdát vagy más ismerőst, közben néha ugatnia: „itt vagyok”.

Az ismert szagú tárgynál való maradást a gazdával együtt járó kopó hamar megtanulja. Az autóval futtatott kutya az autóhoz megy vissza. A kiállításokon a hátizsákom teszem le közéjük. Nyugodtabban vannak és őrzik is. Kocsmák előtt sok eb vigyáz gazdája biciklijére.

Ezernyi apró trükk, játék, feladat létezik, hogy kopónk és gazdája ne unatkozzon egész évben és folyamatosan tanulva minél tovább élvezhessék egymás társaságát.

Kétségbeesve keresem Fényt, Érsekvadkerten és környékén, Romhánytól Balassagyarmatig kiplakátoltam, ha látjátok, barátaim, szóljatok!

Remélem, Fény lesz az utolsó kopó, aki felkészítetlensége miatt veszett el az erdőben, s ki tudja, mi lett a sorsa. Lehet, hogy az Önök kopója mindazt tudja, amit itt leírtam. Én tenyésztőként is négy idegen vérvonallal, 20 fölötti kopólétszámmal dolgozom, törekedve a genetikai sokszínűség megőrzése mellett az egyforma, sztenderdnek mindinkább megfelelő kopókülsővel rendelkező egyedek „előállítására”. Kiképzőként is feladatomnak tekintem egy olyan általános módszer, szisztéma kidolgozása, amely sok, különböző képzettségű, jellemű és tehetségű kopót vezet el a vaddisznóvadászatokon való kiváló munkáig és a biztonságos hazatérésig.

Gyurkó Rita
Sári-sori Macskavadász Erdélyi Kopó Kennel