Nemzetközi Kutya Magazin, 2011. 05.
Sorra jöttek a telefonok. Aztán a levelek, e-mailek. Hogy a kutya szétrágott mindent. Hogy a kutya ugatott egész éjszaka. Hogy a kutya lelépett, mihelyst kinyílt a kapu.
Hiába mondtam el, hiába mondta el a tenyésztő kartárs, hogy amit a gazdajelölt vesz, egy kopó, egy vizsla, egy labrador, egy németjuhász, egy rottweiler, az egy munkakutya. Munkára való, munkára tenyésztették, őseit is, nem otthon ülésre. Mégis, a gazda mondta vagy sem, azt gondolta, mit beszél ez az okostojás neki, majd ő megtanítja a kiskutyát, majd ő valódi falkavezére lesz, majd ő foglalkozik vele, őt szeretni fogja az eb, és nevelhető, alkalmazkodó, jó kutya lesz.
Aztán egy év múlva jöttek a telefonok, levelek, e-mailek…
Dr. Pongrácz Péter etológus a Canin Science Forum nevű, 2010-ben, Bécsben rendezett konferenciáról állatorvosoknak és kiképzőknek beszámolva kiemelte Pauleen Bennett ausztrál kutató hazájának kutyatartói körében végzett felmérését. Ausztráliában – és valószínűleg Magyarországon is-, a gazdák többsége, fajtától függetlenül, kutyájától azt várja el, hogy barátságos legyen az emberekkel, barátságos a gyerekekkel, jól bírja az egyedüllétet, ne ugasson sokat, ne romboljon, és kicsi legyen a mozgásigénye. Ezeknek az elvárásoknak megfelelő modern kedvencet „amicable dog”-nak, vagyis barátságos kutyának nevezte el, és véleménye szerint a tenyésztőknek ilyen jellemű állatokat kellene gyártaniuk a munka-fajták helyett…
Attól függetlenül, hogy ezek az elvárások a fajták jellembeli különbségét összemosnák, egységes „hobbikutya”-fajtát hozva ezzel létre, nem is biztos, hogy lehetséges ilyen kutyát gyártani, hiszen – mint az egyik résztvevő találóan megjegyezte az előadáson- ez a kívánatos állat nem is kutya, hanem tengerimalac. Ugyanakkor reális az igény arra, hogy a tenyésztéshez szükséges minimális munkakritériumok teljesítése után a kedvenc ne dolgozni akarjon, hanem gazdájához alkalmazkodni, és őt békén hagyni…
Az állatvédők közül néhányan azt gondolják, csak a kidobott, szeretetre vágyó kóbor eb érdemel figyelmet, velük kell foglalkozni, befogni, elhelyezni, rehabilitálni, s a tenyésztő irtandó emberfajta, miattuk van annyi kóbor eb. Elfeledkeznek arról, hogy a menhelyeken, sintértelepeken gazdára váró állatok elenyésző hányada fajtatiszta, még kevesebb köztük a pedigrés tenyésztett eb. Ugyanakkor az igény óriási a márkás ruhák és cipők mellett a márkás ebekre is, hiába csökken a fizetőképes kereslet rá. És az utcai keverékek ősei is „fajkutyák” voltak valaha, ők is hordozzák az elrontott fajkutyák természetidegen küllemét és jellemét…
Mi, tenyésztők alakítjuk a jövő kutyáját. Az általunk életre hozott ebek utódai élnek majd gyermekeink és unokáink mellett kedvencként vagy munkakutyaként.
Nem az állatvédők felelőssége, hanem a mienk, kutyatenyésztőké, hogy kedvenceink utódai nem csak küllemükben legyenek pompásak, hanem genetikai betegségeket és normális kutya-életvitelt megakadályozó testet ne hordozzanak és ne örökítsenek, és jellemükben megfeleljenek jövőbeli gazdájuk elvárásainak. A mi dolgunk, tenyésztőké, hogy megőrizve kedvenc fajtánk más kutyáktól megkülönböztető egyedi jellegzetességeit és természetét, azért „felhasználóbarát” kutyákat gyártsunk.
A kutyatenyésztők többsége úgy gondolja, a munkaképesség és az emberbarát tulajdonságok öröklődnek, és jó kiskutyák előállítását a megfelelő tulajdonságú szülők kiválasztásával kezdik -és fejezik is be. De már az emberek esetében is kiderült, és Cunningham (1991) lovakon be is bizonyította, hogy az élőlények a velük született adottságaikat különböző mértékben képesek hasznosítani, a lovak sebesség-teljesítménye csak kb. 35 százalékban örökölhető. A manifesztálódott eredmény 65 százalékban más tényezőknek köszönhető.
Vajon mit kell tenniük a kutyatenyésztőknek, kiskutya-nevelőknek, hogy a kiváló adottságokat öröklött eb meg is valósíthassa azokat?
Patkányokon és csimpánzokon végzett kísérletek során arra jöttek rá a kutatók, hogy a fejletlenül világra jövő állatok esetében, ha fejlődésük korai szakaszában enyhe stressznek vannak kitéve, életük későbbi szakaszában jobban viselik a megpróbáltatásokat. Hamarabb érnek, és jobb az együttműködési hajlamuk, könnyebben illeszkednek be és alkalmazkodnak.
Az USA hadserege a szolgálati ebek számára kidolgozott egy kutya-csecsemőkori, tudatosan enyhe stresszt okozó neurológiai kezelési programot, a “Bio szenzor” programot. Öt gyakorlatot végeztek el naponta egyszer minden kölyökkel három és tizenhat napos kora között. Ezeket a gyakorlatokat minden tenyésztő elvégezheti kiskutyáival. Az ebecskét először úgy kell tartani, hogy a feje fent legyen, majd fejjel lefelé tartani. Aztán hanyatt fektetni, majd a talpait csiklandozni és végül hideg törülközőre hasaltatni, és hagyni lemászni róla.
A stimuláció során megnövekszik a szív és érrendszeri teljesítmény, több adrenalint termel a kiskutya szervezete. Nagyobb lesz a stressz-tűrő képessége és ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben. A tanulási tesztek során a stimulált kölykök aktívabbnak bizonyultak és nagyobb felfedezőkészséggel rendelkeztek, mint a nem-stimulált alomtársaik.
Carmen L. Battaglia, az Amerikai Kennel Klub bírója, kutyatenyésztő népszerűsítette ezt a korai idegrendszeri stimulációnak is nevezett módszert. Három szakaszt különített el a kutya viselkedésének fejlődésében. A korai idegrendszeri stimuláció után fontos, hogy öt és nyolc hetes kora között a kutyuska sok, különféle ingernek legyen kitéve. Ez az időszak és az utána következő hetek, a kutya öt és 16 hetes kora között a korai szocializáció szakasza, amikor a tenyésztő és a gazda megismerteti a fiatal állatot mindenféle emberrel, állattal, járművel és emberi környezeti tényezővel. A szocializáció lényege, hogy megszokott legyen a kölyök számára mindez, ne ijesztő újdonság. Mindkét fejlődési szakasz ideje korlátozott, a kapu bezár egy idő után, s ami elmaradt, nemigen pótolható később. Végül a gyarapodás szakasza következik, amely korlátlan ideig tarthat, a tanult dolgokat beépíti az állat a viselkedésébe, ha jól lett megalapozva.
A korai szocializáció már jó pár éve fontos része a tenyésztő és a gazda kölyöknevelési szokásainak – legalábbis tudják, hogy kellene, ha nem is teszik.
A korai stimuláció azonban viszonylag új dolog a magyar tenyésztői gyakorlatban. Pozitív eredményéről számol be például a Bulawayo Baobab Rhodesiai Ridgeback Kennel, és büszkék az E almos Zuván kutyusukra, aki E1-es engedelmességi vizsgát tett mindössze 8 hónaposan és 5 naposan.
A februári születésű ifjú erdélyi kopóim is átestek ezen a gyakorlatsoron, úgy tűnik, nagy hasznukra. A kiskutyák már fogatlanul, három hetesen ették anyjuk száraztápját. Négy és fél hetesen, kiköltözve a tanyára, pár percen belül játékra hívó jeleket adtak az ismeretlen felnőtt kopóknak. Eszükbe sem jutott, régebbi kölykeimmel ellentétben, szopni más szukától, ezek a kölykök először megszaglászták az ismeretlen emlőket, aztán odébbálltak.
Az öt gyakorlat során felváltva kedvesemmel nem csak a kissé szokatlan helyzetnek tettük ki a kölyköket, hanem megvártuk, ha lehetett, amíg abban a pozitúrában megnyugodnak, testmelegünk és már ismerős szagunk hatására. Voltak kiskutyák, akikkel ezt nehezebben értük el, de tizenhat napos korukra mind megnyugodott tőlünk is, mint az anyjától. Különleges érintéses kapcsolat szövődött köztünk és a kicsik között, és ezt a kapcsolatot a kiskopók tovább építik majd jövendő gazdájukkal.
Négy hetesen a kiskopók érzékszerve már odáig fejlődött, hogy jobban látnak, élesebben hallanak, mint addig, és pont ettől jobban megijedtek először a nagy, közeledő tárgyaktól, emberektől, a még szokatlan zajoktól.
Jövendő gazdája látogatását is először bizalmatlanul élte meg az egyik ebecske. Pár percig óvatosan kerülgette az idegen hölgy kezét az ülőgarnitúrán, ahol a találkozás lezajlott, hátrált, ha az ujjak közelítettek hozzá, de hamarosan játszva rágcsálni kezdte a gazdijelölt ruháját, majd békésen elaludt az ölében, amikor elfáradt.
Most a kopókölykök számára a szocializáció szakasza következik. Megismertetjük őket mindenféle emberrel, fűvel, fával, járművel és vakondtúrással.
Az a fontos, hogy ne csak szépek, hanem okosak, tanulékonyak, alkalmazkodóképesek és szeretnivalóak, vagyis „felhasználóbarát” társállatok legyenek. Tenyésztőként, felelősen a „jövő kutyájáért”, ez a feladatunk.
( Az eredeti korai idegrendszeri stimulációról szóló publikáció magyar változata a szerző honlapján itt: http://breedingbetterdogs.com/pdfFiles/articles/early_neurological_stimulation_hu.pdf )