Nemzetközi Kutya Magazin 2011.07.
Kezdő kopógazdaként én is sokat kínlódtam azzal, hogy kedvencem ment, szökött, lelépett, füle botját se mozgatta arra, amit mondtam neki, már ha épp hallótávolságon belül volt. Aztán az a szerencse ért, hogy kutyás vagyonőrként olyan munkahelyre kerültem, ahova jó pénzért, de így is lasszóval fogták akkoriban az embereket. Ugyanis ott nem el-lenni, hanem menni kellett. A Műszaki Egyetem, talán sokan tudjátok, több, sokemeletes épületből áll, ahol vagy nincs is, vagy sokszor éjszakára kikapcsolják a liftet. A vagyonőr feladata viszont a majdnem folyamatos ellenőrzése az épületeknek, így bizony, fel kellett mászni egy éjszaka kétszer is a Fizika öt lépcsőházának minden magas harmadik emeletére, a K negyedik szintjére, és így tovább. És jött mellettem a kutya is, az volt a dolga. Ott dolgozva tanultak meg kutyáim tökéletesen menni pórázon, azt, hogy ahova leteszem őket, ott fekszenek, és bárhova, bárkihez megyünk, nyugodtak, rendesek maradnak-kivéve, ha macska illegeti magát előttük.
Első tanítani való: a póráz
Kiképzőnek, majd trénernek tanulva először azt gondoltam, módszerem egyedi, de aztán eljutott hozzám Cesar Millan könyve s más anyagai. Így amikor a problémás kutyák gazdái hozzám fordulnak, a „kutyadokit” említve javasolok neki napi három óra közös futást a hegyekben, majd két óra közös görkorizást, és este közös labdajátékot…
Ha tehát azt szeretnénk, hogy kissé kerge kedvencünk mintaeb legyen egy szállodában a nyaraláskor, legelőször is jó alaposan le kell fárasszuk.
A kutyák, főleg a kölykök terhelhetőségéről sokféle elmélet, legenda, állatorvosi tanács létezik. Azt gondolom, maga a kutya tudja legjobban, mit bír, mit akar, ha tehát hagyjuk, hogy menjen, amikor lehet, amikor akar, aztán közben hagyjuk, pihenjen, amikor akar, be tudja osztani erejét magának. Ne csodálkozzunk, ha három-négy hónapos kedvencünk játszik a kutyafuttatón majd egy órát, majd felmegyünk vele, s tízpercnyi alvás után újra játszana…A kölykök gyorsan regenerálódnak.
Mi a hegyekbe, túrázni visszük a kopókat már kölyökkoruktól kezdve. Mászunk, mászunk, a kölyök a nyomunkban. Nekem, mint negyvenes, némileg túlsúlyos és nagyon edzetlen nőszemélynek bizony, meg-meg kell állni lihegni, s időnként leülni, a lábaimat pihentetni. Kékestetőre felérve, majd onnan le vagy tizenöt emelt szintkülönbségű kilométer, s kiderül, a három hónapos kopókölyök regenerálódik, s lesz tettrekész a végén is a leghamarabb. De tesója már az Országos Kéktúrán jár, 30 kilométert megtesz úgy a gazdákkal egy nap, hogy ha le-le ül, megállnak, s hagyják pihenni, majd újra indulnak.
Nem állítom, hogy egy csivava is képes ilyen távra, de neki sem árt a gyaloglás, s állítom, jobban bírja, mint egy edzetlen átlag magyar felnőtt.
Hogyan fárasszuk le tanítás előtt kedvencünket?
Sokféle mozgás, közös sport létezik. Lusta gazdáknak javasolt félóra kutyajáték a kutyafuttatón. De dobálhatunk apportos kutyának félórát labdát, különösen pörgős terriernek mindezt a gátról lefele vagy a vízbe, hogy úszva hozza. Sétálhatunk vele hajnalban, vad- és gyerekmentes helyen szabadon, például a Hajógyári szigeten, biciklizhetünk vele, vagy kiránduljunk, na ne Kékesre, mert akkor tanítás helyett azért bealszik.
Aztán kezdhetünk neki a „kellemesen városban pórázon járás” tanításának. Ez nem a szabályos „lábnál”. Ílyet nem tanítanak a kutyaiskolában. De ezt a sétamódszert használja minden gazda, aki pórázon vezeti kedvencét, miközben két teli szatyrot cipel a kezében, és közben nem emlegeti kutyája összes felmenőjét. Ha ugyanis nem emlegeti, akkor az eb pórázhúzás nélkül követi őt, nem húz, de őt sem kell húzni, és a kutya oldalt is lazán, de nem túl szorosan igazodik, hogy ne akadjon ott se bele a szatyor. És menet közben nem megy gazdája elé sem, így az nem esik hasra benne. És természetesen nem jelölget, nem akarja kiirtani a szembejövő kutya egész rokonságát, vagy nem szalad világgá a műanyag motoron tekerő kisgyerektől. De ezek kezelése nem póráztanítás, hanem korai szocializáció.
Próbáld ki a szatyros sétát, és ha szentségelsz, nem tud „kellemesen városiasan pórázon járni” a kedvenced!
Tanítsuk meg hát rá!
Első lépés a fenti lefárasztás.
Aztán keressünk egy jó kis magas, lépcsős épületet, mint én tettem a Műszaki Egyetem épületeiben szolgálatban. A régi budai, vagy pesti bérházak szűk csigalépcsői nagyon jók. A legjobb, ha mindkét irányba csavarodik a lépcső. De ha nincs más, és a barátnőd a tízemeletes panelben lakik, kétszer felmászol az ebbel a tizedikre meg vissza, hamar megtanulja. Neki nincs más dolga, mint követni téged. Ha kellően lefárasztottad előtte, nem akar majd nagyon eléd menni. Az ötödiken már ellazult pórázzal fogja várni, míg te kiliheged magad. A végén kíváncsi leszek, ki fog húzni kit. Aztán csak rendszeresen ismételni kell a gyakorlatot.
A kutya nem egy életre tanulja meg, hogyan kövesse a falkavezért, vagyis téged. Újra és újra meg kell követelni ezt tőle. Jól látod, nem használok a pórázon menés tanításában jutalomfalatot, nem is dicsérem a kutyát, illetve, dicsérheted, ha kapsz levegőt még az ötödiken. Nem ez a póráztanítás lényege. Kedvenced nem azért megy szabályosan veled, hogy majd megkapja a jutalmat. Lehet, nem is kell neki, mert örül ő is, hogy levegőt kap. Hanem azért, mert Te vagy a gazdája, és öröm neki, hogy veled lehet, mert kegy, hogy a falkavezérét követheti! Nem szükséges külön jutalmazni ezért. Ugyanakkor Te, mint falkavezér el is kell várd tőle, hogy ha engeded, ő rendesen kövessen. Ezért ha mégis nagyon pörög felfelé a lépcsőn velem, kikötöm egy kicsit, pár lépcsőt előremegyek, hogy tudja, nem mindig jöhet azért velem, majd visszamegyek, és csak annyit mondok, gyere, és újraindulok.
Hogy hol kell legyen menet közben hozzád viszonyítva a kutya, azt a csigalépcsőn tanuljátok meg igazán. Ott van, ahol nem lépsz rá, ő is tud lépni tőled, nem estek hasra egymásban, nem kell húzzad vagy visszatartsad a pórázt, és ő sem ránt le, ha csúszik a lépcsőfok. Ezt csak a jó alapos együtt fáradás alatt tudjátok, közös munkával, kikísérletezni.
Előfordulhat, hogy kedvenced már nagyon rosszul tanult meg veled sétálni, és ezt a rossz beidegződést ki kell valahogy „szedni” belőle. Erre két kiváló trénermódszer van.
Első módszer, ha a kutya húz
Legelőször az agyadban kell a sok rosszul felfogott állatvédős dumát kiiktatnod arról, hogy a nem megfelelő kutyaviselkedés az a kutya egyénisége. Aztán már könnyebb lesz elfogadnod, hogy Te, mint falkavezér, nem kell, hogy asszisztálj ahhoz, ha a kedvenced jelölgetni, vagyis dominanciát kifejezni, vagy a más kutya felmenőit szidni akarja. Sőt, neked, mint falkavezérnek, érvényre kell, hogy juttasd ebed akarata ellenére a Te akaratodat, vagyis azt, hogy már pedig NEM megyünk oda.
Vagyis, ha kedvenced belefeszül a pórázba, nem mégy arra, amerre ő akar, hanem lecövekelsz. És addig cövekelsz, hiába húz, hiába ugat, hiába bökdös, ugrál rád, míg el nem lazítja a pórázt, beletörődve, hogy Te gazdi nem vagy egészen normális, de te tudod. Igen kitartónak kell, legyél ebben. Volt olyan Neveletlen Eb, aki másfél óráig volt képes hisztizni, mire beletörődött gazdája akaratába!
Ha egyszer már sikerült ez, akkor tedd rendszeresen! Abban a pillanatban, ha kedvenced átvenné fizikailag is a séta irányítását, cövekelj.
Van azonban olyan nap, hogy nincs kedved küzdeni, akaratot akarattal összecsapni. Ekkor sem engedheted meg, hogy kedvenced döntsön helyetted. Engedd meg hát neki egy paranccsal, pl. a mehetsz-el, hogy úgy battyogjon, ahogy akar.
Második módszer, ha a kutya nem húz, csak elől megy
Ez sem praktikus dolog, ugye, már csak a vezérség és a döntések szempontjából sem. De a szatyorteszt sem kivitelezhető, mert átesel a kutyán vagy belecsavarodtok a pórázba. Erre jó a „direkt NEM” tréningmódszere.
Alapvetően azt várjuk el kedvencünktől, hogy mellettünk legyen, és kövessen minket arra, amerre megyünk. Tehát ha elénk megy, átlépi a válla a mi térdvonalunkat, mi szépen megfordulunk, és visszafele megyünk, őkelmét kissé húzva, de nem rántva magunk után. Így kénytelen ő is jönni, s a fordulástól mögénk került. Amikor, rossz szokásának megfelelően, újra elénk megy, fordulunk újra. Ez a gyakorlat is az akarat és a kitartás próbája. Nekünk nagyon következetesnek kell lenni, s akár órákat csak a ház előtti tizenöt méteren sétálni oda-vissza, míg rádöbben kedvencünk, hogy jól kell menjen, különben nem megyünk sehova. Ha nagyon akaratos a kedvenc, még haza is mehetünk egy pár percre. De kitartás, előbb-utóbb belátja, mi vagyunk a konokabbak.
Ennek a gyakorlatnak a továbbfejlesztett változata, hogy séta közben döntési helyzetekben, amikor a kedvenc indulna egyik irányba, mi direkt a másikba megyünk. Miért jó ez? Kedvencünk okos, mi meg ragaszkodunk a szokásainkhoz. S előbb-utóbb azt vesszük észre, a kutya visz bennünket sétáltatni. Bennünket követés helyett visz a rutin-útvonalon, vagy megpróbálja kitalálni, merre akarunk mi menni. Már pedig ez férfi-nő viszonylatban sem jó ötlet, ugye. Ahhoz, hogy ránk figyeljen a kedvenc, ahhoz nem találgatnia, hanem valóban figyelnie, és várnia kell, míg mi eldöntjük, merre is akarunk menni.
Ha átvesszük az irányítást a séta és ezáltal részben kedvencünk felett, előfordul, hogy a kutyus szomorú, depressziós lesz. Hiszen eddig csak a vezérség volt számára az élet, az élmény, s azt elvettük tőle. Nem csak elvennünk kell, hanem segíteni őt abban, hogy igazi kutyaként valódi kutya-szerepet, szórakozást találjon maga számára. Adjunk neki szabadságot, ahol és amiben lehet! Küldjük játszani, ha szeret a kutyafuttatón lenni. Vigyük a vizslánkat, labradorunkat a mezőre, s hadd szaladjon, szagoljon szabadon! Kopónkat disznóskertbe, ahol még meg is dicsérjük, ha hajt, ellentétben a szomszéd macska megkergetésért.
A társ-állat igazán akkor lesz a társunk, ha valóban együtt fog dolgozni velünk, mint a vakvezetőkutyák. Amikor hol mi, hol ő fog vezetni, kölcsönösen kiegészítve egymást. A vakvezetőkutyák két különféle szerszámmal, nyakörvvel tanulják azt, mikor irányíthatnak ők, és mikor a gazda a főnök, de ez nem kőbe vésett dolog. Ha veszély van, pórázon is vezetője elé áll a kutya.
A vezetőváltás, kétféle nyakörvön, azonban, haladó feladat. S ahhoz, hogy kutyánkat felelősen vezetni hagyjuk, ne felejtsük el, el is kell tudjuk venni tőle a vezető szerepet, azt önként át is kell, hogy adja, vagyis először a mi irányításunkat kell elfogadtatni vele. Meg kell tanítani, rá kell venni, hogy kövesse gazdáját kérdés és ellenkezés nélkül, mint falkavezért.