hogy ne legyen neveletleneb(b)…

Jump to content

Additional information

kgyurkórita megjelent kutyás írásai

nevelgető blog

neveletlen blogtémák


ember és kutya kölcsönösen kötődik egymáshoz


(a Virtus-ban 2010. 07. 31-én megjelent írás teljes változata)

Az V. Kutyaviselkedés-terápia szimpózium következő előadója 2010. június 12-én a kutya emberhez való kötődésének biológiai eredetét firtatta, azt, hogy ki is a gazda: falkavezér, szülő vagy valami más?

– Induljunk ki a kutya latin nevéből! – kezdte előadását Dr. Topál József pszichológus, etológus, a biológiai tudományok kandidátusa, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének főmunkatársa, aki az Összehasonlító viselkedéskutató csoport vezetőjeként együtt dolgozik az Etológia Tanszékkel csecsemők és kutyák szociális és kognitív képességeinek összehasonlító vizsgálataiban. – Canis lupus familiaris. Canis, vagyis intelligens társas kutyaféle, veleszületett társas életmódra való képességgel. Lupus: veszélyes ragadozó. Olyan kicsi a kutya és a farkas genetikai különbsége, hogy képes a két faj egymással párosodva szaporodóképes utódokat létrehozni. Veszélyes ragadozók lennének ezért a kutyák? Az emberek között is vannak gyilkosok, nem kisebb számban…Familiáris: családtagok lennének, mint sokan vallják? Az tény, hogy a kutyák természetes környezete az ember közelsége.

A kutya kettős lény. A biológiai evolúció sikerének, a farkasnak, mint falkában vadászó csúcsragadozónak a genetikai öröksége is megvan benne, és a kulturális evolúció sikerének, az embernek készségeihez, képességeihez hasonló tulajdonságokra is szert tett együttélésük során. Eldönthetetlen a vita, vadállat vagy társ.

A kutya és ember kapcsolata

A kutyának hagyományos feladatai vannak az ember szolgálatában, ilyen az őrzés és a vadászat. Ugyanakkor a modern társadalom újabb szerepeket osztott rá. Használják a bűnüldözésben, az orvosi diagnosztikában, a rehabilitációban, a terápiában, szabadidő-partner és társállat.

Hozzá hasonlítható állat talán a feketerigó, aki 200 éve egy bajor kisváros parkjába költözött be, s az ember jelenlétének stresszét elviselve azóta elterjedt emberi környezetben élő állattá vált a világon.

Az ember és kedvence kapcsolatát elemezve a kutya képes a barát szerepét betöltve a kooperációra, a gyerek szerepében a kötődési viselkedésre és a falkatag pozíciójában, mint szelíd farkas, az alárendeltségre.

Sok magányos ember számára a kutyájával való kapcsolat a társas interakciók “varázslatos erejével” bír.

Mind az embert, mind a kutyát a csoportban való életre erős biológiai gyökerei predesztinálják. A kutya jól érti a falkajeleket, be tud illeszkedni. Hiba vajon, ha “gyerekké” válik? Vagy nem feltétlenül kell alárendeltként beszélni vele?

A szociális interakciók fizikai hatásait vizsgálta több kutató. 1994-ben D,Amato azt tapasztalta, az egér fájdalomküszöbe jóval magasabb, ha rokonát, esetleg az állatka anyját odarakta a mellette levő ketrecbe. Az ismert szag megváltoztatta magának az egéragynak a kémiai folyamatait. Embereknél is csökkenti a stresszt a társ jelenléte.

Helen Mayberg 2002-ben embereknél az antidepresszánsok hatását hasonlította össze a placebokéval, s arra jutott, hogy a placebók is igen erőteljesen hatnak. (Sokak szerint azért, mert a pszichológusok, akik ezeket a cukorbogyókat felírták, meghallgatták a máshol magukat kibeszélni nem tudó pácienseket.)

Az is ismert, hogy a depresszió csökkenti az immunrendszer válaszkészségét. Az immunválaszt Pressman és Cohen tanulmányozta 2005-ben.

Vajon csak fajtársi kapcsolatokban hatnak a szociális kontaktusok pozitívan a szervezet élettani folyamataira? Vagy különböző fajok között is?

Vizsgálatok  bizonyították az összehangolódást ember és kutya között, ebben társállatunk különbözik a farkastól. 1996-ban a kutya nyálának cortizol tartalmát mérve azt tapasztalták Tuber és munkatársai, hogy az eb stressz-szintjét hatékonyabban csökkenti egy idegen ember, mint egy ismerős kutya. McGreevy 2005-ben arra a következtetésre jutott, hogy az emberi jelenlét nyugtatja a kutyát, csökkenti a szívfrekvenciáját.

Az ember is jelét adja a kutyára való hangolódásának. Az eb simogatása a béta-endorfin, az oxitocin és a prolaktin termelését fokozza a szervezetben, így okoz kellemes érzetet, és csökkenti a szívfrekvenciát (Odendaal és Meintjes, 2003). Nagasawa és munkatársai pedig 2009-ben azt találták, hogy a kutyával teremtett szemkontaktus is stimulálja a gazda oxitocin termelését.

Az ember és a kutya-ős évezredekig együtt éltek, egy környezetben, ezért nem csodálkoztak az etológusok a viselkedési párhuzamok megjelenésén, a két faj közötti funkcionális analógiákon.

Szociális vonzódás

A kutyafélék genetikai hajlamát a vonzódásra, a közelség keresésére öt hetes kisfarkasok és kölyökkutyák részvételével vizsgálta az Etológia Tanszék. A kutya az embert preferálta a kutyával szemben, a farkas azonban még az idegen kutyát is szívesebben választotta, mint a gondozóját. Az embert egyáltalán nem preferálta, a gondozóját is csak akkor, ha nem volt kutya a kísérletben (Gácsi és munkatársai 2005).

A kiskutyák fejlődése során megfigyelték az etológusok, hogy a kölykök négy hetesen már spontán szemkontaktust létesítenek az emberrel, öt hetesen pedig már tudatosan keresik a tekintetünket. Szociális ragadozóként nonszensz lenne, a kutyák számára mégis az emberi arc különleges felfedezendő dolog.

A kutyusok megtanulják hamar a kísérletben, hogy a sámlira rakott virslit akkor kapják meg, ha a kísérletvezetővel szemkontaktust létesítenek, a farkas képtelen erre, nem tud a saját viselkedési repertoárjától szabadulni.

Bevésődés az emberre

Fox és Stelzner 1966-ban, amikor még nem volt hangsúlyos szempont a tudományos kutatásban az állatok kímélete, érdekes, de nem túl kíméletes módon vizsgálták a kutyák emberszeretetének bevésődési időszakait. Áramütéssel büntették a kísérleti kutyáknál az emberrel való kontaktot. Öt hétnél fiatalabb kutyáknál téve ezt, ők hamar felejtettek, semmi gondot nem okozott a későbbi emberrel való kapcsolatukban. A 12 hetes kutyák esetében is sikertelen volt az embert megutáltató “tréning”. De 8 hetes kor körüli kutyakölykök az emberek tartós elkerülésével reagáltak rá.

Genetikai különbség van az emberhez való szocializáció “időablakának” idejében és tartamában is.

Farkaskölyök  8-10 napos korában, szemnyíláskor zárja az “időablakot”, előtte emberrel kapcsolatot létesítve fajtársnak tekinti (Klinghammer és Goodmann, 1987; Frank és mts., 1989). Így van ez az egerekkel is. A kutyák viszont 3-tól 12 hetes korukig érzékenyek az emberi jelenlétre, legfogékonyabbak 8 hetes korban (Freedman és mts., 1961; Scott és Fuller 1965).

A kötődési viselkedés előfeltétele a kötődési személy megjelenése a társas kapcsolatban. Ainsworth (1991) szerint a kötődési személy ismérve, hogy fizikailag, érzelmileg elérhető közelségben van, ha mégsem elérhető, akkor hiányzik, hiánya szeparációs stresszt okoz, jelenléte komfortérzést biztosít, érzelmi támaszként funkcionál. Rajecki és munkatársai 1978-ban a kötődési viselkedést vizsgálva azt találták, hogy a kötődő állat stresszhelyzetben keresi a közelséget és a kontaktust a kötődési személlyel, ez a viselkedés más, mint bárki mással és ha újra találkoznak, az üdvözlő viselkedést vált ki.

A kötődési viselkedést először a pszichológusok az úgynevezett idegen helyzet tesztben (IHT), anya és csecsemő között vizsgálták, az Etológia Tanszék alkalmazta e teszt módosított változatát kutyára.

Eredményeik szerint a kutyában ugyanaz a viselkedési minta működik, mint 1-2 éves gyermekben, amit a felnőtté válás hosszú folyamatának korai szakaszában, már 3-4 éves korban az ember elhagy. Kutyák esetében a gazdára irányultan e minta életük végéig megmarad. Felnőtt ebeket vizsgálva 1998-ban találkoztak a tanszéken ezzel a jelenséggel, de egy 2001-es kísérletben már 16 hetes kölyköknél is ezt tapasztalta Gácsi Márta.

Szintén 2001-ben Gácsi Márta vizsgálta a szociális depriváció (a külvilággal való kapcsolattartás és kommunikáció korlátozása) hatását a kötődésre menhelyen élő kutyákon, és azt találta, hogy az embertárs nélkül élő kutyák nagyon hamar, már 3 nap, napi 10 percnyi kontaktus után kötődnek a velük foglalkozó emberhez. Ugyanakkor az ember nevelte farkaskölykök 16 hetesen már egyáltalán nem kötődtek.

Nem csak a kedvenc kötődik azonban az emberhez, az ember is kedvencéhez, a kötődés kölcsönös! Külföldi kutatók vizsgálatai alapján a gondokkal küzdő ember számára a legerősebb érzelmi támogatást az anyja nyújtja, a hatás sorrendjében utána következik a partnere, majd a kutyája!, végül az apja, majd a testvére (Kurdek, 2009). A kutya szociális placebo (Archer, 1996)!

Fallani 2006-ban vakvezető kutyák részvételével a szekvenciális kötődést kutatta. A kutyák számára 1 évesen egyformán komfort érzést okozott a nevelőszülője és egy idegen ember társasága is. 18-20 hónapos korukban ugyanezt találták a tréner és egy idegen ember viszonylatában. De később, amikor már egy éve saját sérült gazdájukért kellett felelősséget vállalniuk a vakvezető ebeknek, már sokkal erősebb volt hozzájuk a kötődésük (Valsecchi és mts. 2010)!

Az eredményen elcsodálkozva Fallani a viselkedési szeparációt eszközével ismételte a kísérletet, és így is azt tapasztalta, a fiatal vakvezető kutyák nevelőszülőjük vagy trénerük távoztával is nyugodtak maradtak. A dolgozó kutyák is, de fizikai vizsgálatuk nagy mértékű élettani szorongásról tanúskodott. A kiképzés során ugyanis megtanulták kontrollálni a viselkedésüket. A családi kutyák a szeparációs stresszre élettani és viselkedéses választ egyformán adnak. Míg a munkakutyák, hasonlóan az “elkerülő” típusú csecsemőkhöz, nem reagálnak, de emögött hihetetlen nagy élettani stressz bújik meg. Ezért rövidebb a munkakutyák élettartama az azonos fajtájú, de nem aktívan dolgozó és nem viselkedéskontrollal élő társaikénál.

A kötődés nem pozitív hatása a szeparációs viselkedési probléma. Vizsgálták, genetikai ok van-e ennek hátterében, vagy “csupán” túlkötődés, vagy a kölyökre jellemző kötődési minta továbbélése az emberrel való kapcsolatban. Arra jöttek rá a tudósok, hogy a kötődésnek nincs közvetlen köze az extrém szeparációs szorongáshoz (Parthasarathy és Crowell-Davis 2006)!

Rooney és Bradshaw 2003-ban a gazda kutyával való játékának hatását vizsgálta a szeparációs stressz mértékére. Azt találták, a verekedősen, sok testi kontakttal, rongyozással játszó gazdák kutyái kevésbé szorongtak egyedül maradva.

Szeparációs szorongás csökkentése, esetleg teljes gyógyítása ma komplex eszközökkel: gyógyszerekkel, nyugtatókkal és antidepresszánsokkal, a DAP, egy nyugalmat erősítő feromon használatával és a folyamatos viselkedésterápiával együttesen lehet eredményes.

Kedvencünk viselkedésének problémáit, a konfliktust elvárásaink és az eb cselekedetei között sokszor okozza az, hogy nem tudjuk, mi is a kutya, milyen szerepe van és lett életünkben, mire is alkalmas. E tudományos előadás kedvencünk három ágú kötődése és szerepe között segít eligazodni, és adja meg a lehetőségét annak, hogy szerepváltással elvárást és bánásmód-változtatást hajtsunk végre probléma esetén. Ha ebünk beidegződései inkább az őriző és vadászó vadállat szerepet mutatják, a falkavezérség,  ha gyermekként kötődik, és kedvünkért igyekszik a gondolatainkat is kitalálni, akkor a szeretet-nyújtás fokozásának és megvonásának eszközeivel élhetünk. Ha munkakutyaként partner, és igényli az irányítás megosztását, a felelősség átvállalását, de nehezen adja vissza azt, akkor szerepcseréket gyakorolva tudunk a számunkra kedvezőtlen viselkedésén korrigálni.

Az V. Kutyaviselkedés-terápia szimpózium további előadásait is hamarosan olvashatjátok ezen oldalon.